Hafner nem bírt Andy Lee-vel

2013. 11. 23. 23:09
Hafner nem bírt Andy Lee-vel

A Profibox Promotion versenyzője, Hafner Ferenc (21 győzelem – 5 vereség) is kötelek közé lépett a Matchroom Boxing szombat esti manchesteri bokszgáláján.

A 37 éves hajdúsági ökölvívó a nagyhírű ír középsúlyú reménység, Andy Lee (31 győzelem – 2 vereség) ellen kapott lehetőséget, meglehetősen sajátos körülmények között. Lee-nek ugyanis még a hét közepén sem volt ellenfele, így a szervezők felvették a kapcsolatot Petrányi Zoltánnal, aki az ökölvívóval egyeztetve elvállalta a lehetőséget.

„Nem gondolkodtam sokat, az én koromban biztosan nem lesz több lehetőség, hogy egy ekkora gálán bokszoljak” – mondta Hafner, aki péntek hajnalban utazott ki Manchesterbe.

A mérkőzés - némileg meglepetésre - Hafner több tiszta találatával kezdődött, aki kemény ütésekkel kínálta meg ellenfelét. Ám Lee gyorsan összekapta magát, s testen már az első menet hajrájában padlóztatta a magyar versenyzőt. A második körben ugyan Hafner még párszor még betalált, de már az ír jelentős fölényben volt, és két padlóztatás után (fejen) a mérkőzést vezető bíró TKO-val beszüntette a párharcot.

„Tudtam, hogy jobb és képzettebb Lee, de megadtam magamnak az esélyt” – értékelt a meccs után Hafner.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2083
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel