Győzelem vagy visszavonulás! - mondja a 45 éves Hopkins

2010. 10. 20. 15:26
Győzelem vagy visszavonulás! - mondja a 45 éves Hopkins

December 18-án, Kanadában, félnehézsúlyú WBC világbajnoki címmérkőzésen csap össze Jean Pascal és Bernard Hopkins. A két bokszoló kedden sajtótájékoztatót tartott Kanadában.

Az örökifjú 45 éves legenda, Bernard Hopkins, a mérkőzést hivatalosan bejelenteni hivatott sajtótájékoztatón nem kertelt, kerek-perec kimondta, hogy ha nem veri meg a nála 18 esztendővel fiatalabb címvédő ellenfelét, úgy a szurkolók a visszavonulását fogják követelni.

„Megértem, hogy ez a mérkőzés arról szó, hogy vagy győzök, vagy irány haza. Nincs holnapom az ökölvívásban, kivéve, ha megnyerem az összecsapást, határozottam, agresszíven… Pályafutásomnak vége, ha vesztek, mert az emberek kórusban fogják a fejemet követelni” – nyilatkozta Bernard Hopkins (51-5-1; 32KO).

„Pascal az a srác, aki most meg akar ütni, és ez ösztönöz engem, hogy elfogadjam a kihívást, és bebizonyítsam, hogy a nála lévő cím csak kölcsönben volt nála” – folytatta a Hóhér. „Amikor 35 éves voltam, az emberek azt mondták, már öreg vagyok, aztán legyőztem Felix Trinidad-ot. Áldott vagyok, hogy ilyen sokáig küzdhetek. Én vagyok a tanár. Megyek, és adok egy almát a diákomnak, és aztán ő alázatos lesz. Most még magabiztos, de megmutatom majd neki, hogy milyen, amikor becsengetnek, milyen, amikor a legjobb formámat adom.”

„Tudom, hogy ő komoly bokszoló. Talán azt hiszi, hogy csak a pénzért állok ki vele, de az én bukszám már tele van. Azt hiszi, hogy öreg vagyok, de az életnek nincs vége 40 év után. Most is olyan friss vagyok, mint a hegyi levegő. 23 év alatt láttam már minden stílust, és a küzdelem után azt fogja mondani, hoppá! Ő nem tud ellenem rendesen felkészülni.”
Jean Pacqal - Bernard Hopkins.jpgJean Pacqal - Bernard Hopkins.jpg

A Boksz Világtanács (WBC) félnehézsúlyú világbajnoka, Jean Pascal (26-1-0; 16KO) a következőket mondta Hopkins után.

„Jártam középiskolába, és nagyokat haraptam az almából. Főiskolai diplomám is van. Amit rólad tudok, veszélyes vagy, halálos vagy, de nem válogatsz az eszközök között, piszkosan bokszolsz” – kezdte Pascal, akinek a szavait nem szó-szerint idéztük, mert a mondanivalója még egy lefordíthatatlan szóviccel is kiegészült.

„Nagyon fontos harc számomra. Bernard Hopkins azt mondta, hogy a múltban történelmet írt. Én december 18-án írok történelmet. Én nem a legendát látom majd a ringben, hanem egy darab húst, amire éhes kutyaként vetem rá magam. Ez már az én időm, az övé lejárt. A legjobb bokszolók közé tartozok, de ha a legjobb akarok lenni, akkor a legjobbakkal kell küzdenem. Bernard Hopkins ilyen legenda.” 

a profibox.hu írása
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel