Gutknecht: ellenfelem olyan, mint a gép, de megverem

2010. 04. 16. 12:28
Gutknecht: ellenfelem olyan, mint a gép, de megverem

Szombat este Magdeburgban rendezi idei második gáláját az Universum Box-Promotion vállalkozás, melynek egyik főmérkőzésén Robert Stieglitz (37 győzelem – 2 vereség) igyekszik megvédeni WBO nagyközépsúlyú bajnoki övét Eduard Gutknecht-tel (18 győzelem – 0 vereség) szemben.

A 28 esztendős kihívó, és a vele egykorú címvédő egyaránt legyőzte a Balzsay Károlyt.

„Nagyon erős bokszoló. Mindig előrefelé mozog, mint egy gép, miközben igen sokat üt” – jellemezte ellenfelét Eduard Gutknecht. „Az az érzésed, hogy miközben telnek a menetek, egyre csak erősebb lesz. A korábbi küzdelmei alapján ráadásul nagy ütő, de ez nem izgat. A felkészülés során nem tehettem volna többet a győzelem érdekében, haza akarom vinni az övet. Tudom, hogy képes vagyok rá.”

A gálán Bedák Pál is ringbe lép, aki a mexikói Edgar Jimenez (8 győzelem – 3 vereség – 1 döntetlen) ellen teszi próbára magát egy 6 menetesre tervezett mérkőzésen.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32782
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4279
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel