Groves meggyógyult

2018. 05. 30. 23:28
Groves meggyógyult

Sérülés miatt az eredetileg kijelölt időpontban nem kerülhetett megrendezésre a World Boxing Super Series (WBSS) nagyközépsúlyú tornájának döntője.

A George Groves – Callum Smith összecsapást június elején szerették volna megejteni, ám Groves a győztes, Chris Eubank Jr elleni februári elődöntőjének hajrájában súlyos vállsérülést szenvedett, amit műteni kellett.

Szerencsére a WBSS szervezői – lényegében szembemenve a sorozat kiírásával – megvárták, amíg Groves (28 győzelem, 3 vereség) újra egészséges nem lesz. A bunyós kedden megfelelt az utolsó orvosi vizsgálaton is, vagyis megkezdheti a felkészülést a párharcra.

A szervezők még nem jelentették be, hogy mikor és hol lesz az összecsapás. Csupán annyi derült ki, hogy augusztus végén, vagy szeptember első felében csapnak össze a felek.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
15468
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9412
Döntetlen a Mike Tyson vs. Roy Jones mérkőzésen
6353
Mike Tyson visszatérő mérkőzése itthon is látható lesz
4270
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel