Golovkin csapata mégis elégedett

2015. 10. 23. 23:30
Golovkin csapata mégis elégedett

A Gennady Golovkin érdekeit képviselő K2 Promotions az alacsony PPV eladások ellenére elégedett a múlt hétvégi New York-i párharc üzleti eredményével.

Mint arról tegnap beszámoltunk, a nem hivatalos információk szerint mindössze 125 ezer PPV előfizetést adtak el Golovkin-Lemieux küzdelemre, holott annak ára fele annyi volt, mint a májusi Floyd-Pacquiao küzdelemé (50 dollár vs 100 dollár). Időközben Tom Loeffler (K2 Promotions) is megszólalt, aki közölte a hivatalos, de még nem végleges adatokat: ezek szerint nagyjából 150 ezer eladott előfizetést regisztráltak (7,5 – 7,7 millió dolláros bevétel).

Tom Loeffler elmondta, hogy ugyan jobb lett volna, ha Golovkin legalább 200 ezer előfizetővel debütál, ám a többi bevétel miatt nyereséges volt a párharc. „Teltházas volt a gála a Madison Square Gardenben, több mint 20 ezer nézővel, akik 2 millió dollárért vették meg a belépőjegyüket. Nagyon erős volt a nemzetközi televíziós bevétel is, valamint még soha nem volt ennyi szponzor Golovkin mérkőzésén. Közelebb kerültünk céljaink eléréséhez” - fogalmazott a menedzser.

Golovkin 2 millió dollárt, míg Lemieux 1,5 milliót kapott a küzdelemért.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4401
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel