Garcia még mindig bizonyítana

2014. 01. 15. 09:24
Garcia még mindig bizonyítana

Január 25-én, New Yorkban rendezik a Mikey Garcia – Juan Carlos Burgos nagypehelysúlyú WBO vb-címmérkőzést.

Mint ismert, az amerikai Mikey Garcia (33 győzelem – 0 vereség) tavaly novemberben szerezte meg a vb-övet, éspedig Roman Martinez (27 győzelem – 2 vereség – 2 döntetlen) kiütésével. Ezzel a sikerrel a még mindig csak 26 éves ökölvívó már a második súlycsoportjában ért fel a csúcsra, hiszen korábban pehelysúlyban is birtokolta a WBO övét.

„Világbajnokként most lépek először ringbe ebben a súlycsoportban, és úgy érzem, még mindig bizonyítanom kell a közönségnek” – fogalmazott Garcia.

Juan Carlos Burgos (30 győzelem – 1 vereség – 2 döntetlen) ugyan még nem birtokolt vb-övet, ám egy évvel ezelőtt döntetlenre végzett Roman Martinez ellen, amely sokáig kísértette a mexikóit. „Ez most már ez lezárt fejezet” – jelentette ki. „Már csak Garciára, és január 25-i összecsapásra fókuszálok.”

Bob Arum promóternek nagy tervei vannak Garciának, mert ahogy mondta, jelenleg nincs sok amerikai szupersztár az ökölvívásban, ám a címvédőben benne van a lehetőség, hogy azzá váljon.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4399
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel