Fury mentális problémákkal küzdhet, Klicsko visszatérhet

2016. 09. 26. 05:44
Fury mentális problémákkal küzdhet, Klicsko visszatérhet

A WBO/WBA nehézsúlyú világbajnok Tyson Fury péntek este lemondta az október 29-ére tervezett Vlagyimir Klicsko elleni visszavágót, ám ennek oka nem teljesen világos.

Mint ismert, az eredetileg tavaszra tervezett küzdelem előbb Klicsko miatt csúszott, mivel az ukrán – a korábbi tervekkel ellentétben – nem akart túl korán visszavágózni, s május helyett csak július 9-ére kötötték le a második találkozót. Ekkor viszont Fury megsérült, majd az elmúlt héten az október 29-ére átütemezett összecsapást is lemondta.

Hivatalosan nem ismert, hogy konkrétan mi Fury problémája, ám több forrás nem fizikális, hanem mentális gondokat említ. A világbajnok bunyós kedvetlen, állítólag depresszióba zuhant.

Időközben az is kiderült, Vlagyimir Klicsko (64 győzelem – 4 vereség) és csapata most azon dolgozik, hogy a 40 éves ukrán idén bokszolni tudjon.

A tervek szerint december 10-én, Németországban fog kötelek közé lépni, de az ellenfele még nem ismert. Tárgyalnak a világszervezetekkel is, hogy kierőszakolják Fury trónfosztását, vagy hogy legalább valamilyen „interim” (ideiglenes) cím betöltésre kerülhessen.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a háromszoros világbajnok profi ökölvívó
10687
Eddie Hearn: a Joshua-Fury üzlet megköttetett
5156
Khabib üzent a kiütött Conor McGregor-nak
4903
Az UFC főnök szerint nevetséges lesz a Floyd-Paul „meccs”
4838
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel