Froch megsemmisítette Butét

2012. 05. 29. 09:02
Froch megsemmisítette Butét

Szombat este Nottinghamben rendezték azt a profibox gálát, melynek főmérkőzésén az IBF veretlen nagyközépsúlyú világelsője, Lucian Bute tette kockára vb-övét, éspedig a helyi illetőségű, kétszeres bajnok Carl Froch ellen.

A majdnem telt hát, közel 9 000 ezer szurkoló előtt megrendezett összecsapásra a boxvilág kiemelten figyelt, a helyszínen tekintette meg a rendezvényt – többek között - David Haye, Amir Khan és Sugar Ray Leonard is, utóbbi érkezésekor valósággal megállt az élet, a közönség percekig tapsolta az amerikaiak élő legendáját. Ha már közönség. A rendezvényre 6-800 román szurkoló is érkezett, a mérlegelésen ráadásul ők voltak többségben, de a meccsen az angolok – helyenként már-már becsületből is – valósággal leszurkolták őket.

A küzdelem előtt még az angol szurkolók is úgy vélték, hogy nagyon kemény meccs vár kedvencükre, főleg Bute testütéseit emelték ki az esélyekről érdeklődőknek. Aztán a mérkőzés forgatókönyve mindent felülírt.

Két tapogatózó menet után, ahol oda-vissza voltak ütések, de Bute ért el „minőségibb” találatokat, Froch megindult. Megtehette, mivel a román-kanadai bunyós az első két menetben nem tudott „kárt tenni” benne. Bute a harmadik menet közepétől óriási nyomás alá került, és csak üggyel-bajjal úszta meg a felvonás végét megrendítő erejű ütés nélkül. Pontosabban, pont a gongszó pillanatában kapott egy hatalmasat. A negyedik körben viszont Bute óriási verést kapott, alig talált vissza a ringsarokba. Az ötödik körben Froch tovább növelte a nyomást, Bute nem is tisztult ki rendesen a szünetben. Az első perc végén Froch több megrendítő találata után Bute földre került, és a számolás végég nem is tisztult ki, noha üggyel bajjal, meg egy kis segítséggel, még valahogy felállt (TKO).
Froch_Bute.jpgFroch_Bute.jpg

Ezzel a sikerrel Carl Froch (29-2) bebizonyította, hogy a „Super Six” tornán elszenvedett két veresége ellenére helye van a legerősebb súlycsoport élmezőnyében. Lucian Bute (30-1) helyzete viszont érdekessé vált. Ő ugyan veretlen volt a küzdelem előtt, és sokan őt tartották a súlycsoport legjobbjának, természetesen az amerikai Andre Ward mellett. Ám ismert, hogy a kanadai-román bunyós nem indult a „Super Six” sorozatban, de annak ideje alatt számos jónevű bunyóst egyértelműen megvert. Most viszont kiderült, hogy a tornán edződött klasszisok más szintet képviselnek, mint a kimaradottak.

A hírek szerint lesz Froch-Bute visszavágó, amit a szombati meccs szerződésében rögzítettek. Ugyanakkor kérdéses, hogy Bute egy ilyen komoly vereség után fél éven belül képes lesz-e „összeraknia” magát, azaz van-e értelme a kanadaiaknak a visszavágót forszírozni.

Zárásként érdemes megjegyezni, hogy ilyen komoly vb-meccsen régen láthattunk ennyire gyenge bíráskodást. Kezdődött azzal, hogy a negyedik menet utáni szünetben a szabályokkal ellentétesen két csapattag ápolhatta a nehéz helyzetben lévő Lucian Butét, holott a szabályok szerint csak egy segéd lépetett volna be a küzdőtérre.

Az ötödik menet viszont „mindent vitt”. A mérkőzésvezető ugyanis határozottan jelezte Bute földre kerülésekor, hogy vége a meccsnek, a segédek mindkét oldalról megindultak a ringbe. Igen ám, de a bíró, miután felsegítette (!) Butét, mégis számolni kezdett, és csak utána állította le a küzdelmet, melynek érdekessége, hogy akkor már mindkét bokszoló segítői olyan helyen tartózkodtak, ahol már nem lehetnének a küzdelem ideje alatt. Vagyis még az a vicces szituáció is megtörténhetett volna, hogy a bíró visszaküldi a ring mellé a segédeket, ezzel is időt adva a román bunyósnak a regenerálódásra, vagy rosszabb esetben lelépteti a győztes Carl Froch-ot…
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4384
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel