Froch és Groves megállapodott a visszavágóról

2014. 02. 13. 13:12
Froch és Groves megállapodott a visszavágóról

Hosszú, perpatvaroktól sem mentes tárgyalások, egyeztetések után megszületett a megállapodás a Carl Froch – George Groves nagyközépsúlyú IBF/WBA világbajnoki címmérkőzés visszavágójáról.

A küzdelmet hivatalosan csütörtök este jelentik be, de az már kiszivárgott, hogy valószínűleg május 31-én kerül rá sor, éspedig valamelyik nyitott labdarúgó stadionban Az IBF tudomásul vette és üdvözölte a pozitív fejleményeket, így lefújták a rendezési jog odaítéléséért kiírt versenytárgyalást.

Eddie Hearn promóter egyébként pénteken jelezte a szövetségnek, hogy közeli a megállapodás, és kérte a tendereztetési eljárás halasztását, mivel az IBF eredetileg múlt hét szombatig adott határidőt az önkéntes megegyezésre, és a szerződések aláírására. A világszövetségek rugalmasan kezelik ezeket a dátumokat, ha a résztvevők jelzik, közel állnak a megállapodáshoz – nem érdekük a versenytárgyalás minden áron, jelen esetben azért sem volt az, mivel mindkét klasszis a Matchroom Boxing kötelékébe tartozik. 

Mint ismert, a tavaly novemberi első küzdelmet a meccs elején padlózó, ponthátrányban lévő címvédő nyerte meg, úgy, hogy ellenfelét a 9. menetben - erősen véleményes módon - a ringbíró leléptette. A nagy visszhangot kiváltó vb-címmérkőzést az IBF rendelte el, amely szövetség nemrég elismerte, hogy a bíró hibázott, és visszavágóra kötelezte a bajnokot, ám Groves pénzügyi igényeit a visszavágóval kapcsolatban nem akceptálta. Groves közben még mindig küzd, legutóbb az eredmény törlését kérte a Brit Szövetségtől.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel