Folytatódott a junior és ifi női boksz Eb

2010. 10. 29. 09:54
Folytatódott a junior és ifi női boksz Eb

Szerdán 5 súlycsoportban lépett magyar ökölvívó a kötelek közé a II. Junior és Ifi Női Ökölvívó Európa-bajnokságon. Csombor Vivien a junior 54kg-os súlycsoportban a Alena Lankova-val (RUS) került szembe a negyeddöntőben. Az UTE versenyzője a fizikálisan jóval erősebb és tapasztaltabb orosz ellen ugyan végig küzdött, de nem tudta annak rohamait megállítani, illetve áttörni kettős fedezékét. Pontozással maradt alul Lankovaval szemben, de nincs oka szégyenkezni, hiszen nagyot harcolt.

Csősz Nikolett révén még egy junior korcsoportban voltunk érdekeltek. Niki a 63kg-osok között Yildiz Damla Nur-ral (TUR) mérkőzött meg szintén a legjobb négy közé jutásért. A még csak 15 éves dombóvári lány nem bírta kihasználni alkati adottságait, magasságbeli előnyét, így a török rákényszerítette dulakodós stílusát, amiben Ő jobban tudott érvényesülni. A pontozásos vereséggel Nikinek sem sikerült az éremszerzés. Azonban ő még jövőre is ebben a korcsoportban húzhat kesztyűt.

Az ifik közül Mizsei Vivien az 51kg-os súlycsoportban elsőként lépett a kötelek közé az esti programban. A kiskunfélegyházi honvéd bokszolója görcsösen, erőlködve kezdett Katie Rowland (IRL) ellen. A fordított alapállású írrel szemben a következő menetekben sem tudott váltani, így nagy adok-kapok jellemezte a mérkőzést. És bár mindketten sokat találtak főként csak Rowland pontjai szaporodtak. Meglepetésre a harmadik menetben egymást követő két tiszta ír találat után is számolni kezdet a bíró, ami egyben a mérkőzés végét is jelentette. Ezzel Mizsei is érem nélkül búcsúzott az Európa-bajnokságtól.

Következett Bordás Annamária, akinek az 57kg-os kategóriában szintén orosz ellenféllel kellett szembenéznie az éremért folyó harcban. A hosszú és jó ütemérzékű érett bokszot bemutató Tatiana Chibrova ellen Annamari minden tőle telhetőt megtett, és az edzői utasításokat betartva nagyot küzdött, de Chibrova most még jobbnak bizonyult.

A nap utolsó magyar versenyzőjeként Pikács Mercédesz játszott Viktoriya Chekasheva-val (UKR). A Honvéd Sas-hegy bokszolója türelmesen kivárva az ukrán támadásait szépen fogadta jobb egyenesekkel, amiből már az első menetben sikerült négy pontos előnyt kivívnia. A következő menetben a pontosabban kivitelezett ütéseit követően egymás után kétszer is rá kellett számolni Chekasheva-ra, így Merci döntőfölénnyel jutott a 64kg-os súlycsoport elődöntőjébe, ahol az orosz Yaroslava Yakushina legyőzésével tudja tovább fényesíteni az érmet.

Pikácson kívül pénteken még Monostori Klaudia húzhat kesztyűt a fináléba jutásért a szintén orosz Daria Ivanova ellen a 81kg-osok között.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5634
Fekete László ambiciózus tervei
12458
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
352
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3062
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel