Folytatódnak a tárgyalások a Mayweather-Maidana meccsről

2014. 02. 20. 20:48
Folytatódnak a tárgyalások a Mayweather-Maidana meccsről

Ugyan Amir Khan nyerte azt a szavazást, amely arról szólt, hogy ki legyen Floyd Mayweather Jr (45 győzelem – 0 vereség) következő ellenfele, az amerikai tovább tárgyal a „vesztes” Marcos Maidana elleni küzdelemről.

A nemzetközi szaksajtót arról tájékoztatta Sebastian Contursi, René Marcos Maidana (35 győzelem – 3 vereség) menedzsere, hogy továbbra is tárgyalásban állnak a Mayweather elleni meccsről.

„Csak annyit lehet mondani, mivel semmilyen más konkrétum nincs, hogy tárgyalunk. Tudod, minden Mayweathertől függ. Néhány hete kezdeményeztük a tárgyalásokat, ez minden, most a megerősítést várjuk. A következő néhány napban valószínűleg lesz valamilyen hír” – fogalmazott Sebastian Contursi.

Mint ismert, Maidana jelenleg a WBA váltósúlyú világelsője, míg Amir Khan jelenleg nem birtokol semmilyen jelentős címet. Viszont kettejük 2010-es meccsét szoros, de egyhangú pontozással a brit-pakisztáni Khan nyerte. 

A „P4P-király” Floyd Mayweather Jr. korábban úgy nyilatkozott, hogy az általa indított szavazás „győztese” lesz a következő (májusi) ellenfele.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel