Floyd nagy küzdelemben győzött

2014. 05. 04. 12:09
Floyd nagy küzdelemben győzött

A vasárnap hajnali Golden Boy Promotion mega-gála főmérkőzésén a veretlen amerikai szupersztár, Floyd Mayweather Jr., és az argentin fenegyerek, René Marcos Maidana csapott össze címegyesítő világbajnoki összecsapáson.

A Las Vagas-i bokszgálán a Floyd Mayweather Jr. a WBC váltósúlyú vb-övét tette kockára, míg René Marcos Maidana a WBA címét vitte a küzdelembe, vagyis címegyesítő összecsapásra került sor.

A párharcot Maidana próbálta irányítani, aki szokása szerint agresszíven küzdött, és minden szögből igyekezett megütni a veretlen szupersztárt, némi sikerrel. A meccs koreográfiájához hozzátartozik, hogy amikor Floyd a ring közepét tartani tudta, akkor ő volt sikeresebb, míg a köteleknél Maidana dominált.

Floyd szeme, egy vétlen összefejeléstől már a negyedik menetben megsérült, ám ez nem befolyásolta az amerikait. Maidana egyik legjobb menete volt az ötödik felvonás, de a következő 3 percben Mayweather Jr. tudta tartani a távolságot, így a dél-amerikai hatástalanná vált.
Maidana-Mayweather.jpgMaidana-Mayweather.jpg
Úgy látszott, hogy Maidana lelassult a 7. menettől, azonban a következő körben az argentin keményen büntette riválisát a köteleknél.

A 9. menettől Floyd átvette az irányítást, és a ring közepén kibokszolta ellenfelét. A hajrá szoros meneteiben inkább Floyd volt az, aki jó hajrával elvihette a 10 pontokat, de a meccs utolsó pillanataiban is nagy küzdelem folyt a köteleknél.

A 12. menet utáni eredményhirdetésnél kiderült, hogy nem egyformán látták a pontozóbírók a küzdelmet. Többségi döntés lett, amely Floydnak kedvezett, ugyanis az amerikai két ítésznél győzött (117-111, 116-112), míg a harmadiknál döntetlen állt az összesítő lapon (114-114).
Ez volt a veretlen „P4P-király” Floyd Mayweather Jr. 46. hivatásos győzelme!
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32782
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel