Floyd Mayweather majdnem ellenfelet talált

2013. 02. 07. 06:11
Floyd Mayweather majdnem ellenfelet talált

A nemzetközi szaksajtóban a minap megjelent, miszerint a WBC-címvédő Floyd Mayweather Jr (43 győzelem – 0 vereség) május 4-én az IBF váltósúlyú bajnok Devon Alexander (24 győzelem – 1 vereség) ellen meccsel címegyesítő mérkőzésen.

Alexander annak rendje és módja szerint – sérülésre hivatkozva - le is mondta a február 23-ára tervezett Kell Brook elleni összecsapását, és Mayweather is úgy nyilatkozott, hogy a tárgyalások a végéhez közelednek.

Időközben viszont az IBF is megszólalt, amely nem engedélyezi a párharcot, mivel Brook kötelező kihívó, nem lehet „megkerülni”, így az Alexander-Mayweather meccs kútba esett, az amerikai világsztár új ellenfél után nézhet május 4-ére.

Korábban Robert Guerrero és Canelo Alvarez neve merült fel kihívóként.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5692
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32805
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4294
Ifj. Süllős Gyula, a küzdősportok mecénása
1484
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel