Fizikai erő és ütőerő - tévhitek az ökölvívásban

Az egyik leggyakoribb tévhit a boksszal kapcsolatban az erő és az ütőerő közti kapcsolat. Az ökölvívás történetében - vegyünk bármilyen súlycsoportot - rengeteg példáját látjuk ennek. Vannak harcosok, akik nyaktörő erejű ütésekről voltak híresek, de nem voltak kiemelkedően erősek. Ilyen volt például Thomas Hearns vagy Roger Mayweather (Floyd Mayweather Jr. nagybátyja és edzője). Mind Hearns mind Mayweather képes volt csatákat eldönteni egyetlen ütéssel, de gyakran irányították őket ellenfeleik, amikor a testi erőnek kellett volna dominálnia.

Ez persze korántsem tekinthető szabálynak. A lényeg, hogy lehet hogy egy bunyós keményet tud ütni, de ez nem mindig jelenti azt, hogy erős is. Persze valamikor a kettő együtt jár, csak nem szabályszerű. George Foreman és Jim Jeffries olyan ütőerővel rendelkezett, hogy egy-egy ütésnél a nézőben az az érzet keletkezett, hogy az ellenfelük feje mindjárt leszakad a testéről. És mindketten hihetetlen erősek is voltak egyben. Soha senki nem tudta erővel irányítani őket. Ha ringbe léptek, bárki ellen fizikai fölényben voltak, és valószínűleg lettek is volna bármilyen boksztörténelmi korban.

Foremant, aki lehet, hogy mindenidők legerősebb nehézsúlyú öklözője, csak Ali tudta kordában tartani és mozgatni a ringben. Jimmy Youngnak viszont soha nem kellett Foreman erejével szembenéznie, mert 'Nagy George' nem is próbálta elkapni, csak a csatájuk hetedik menetében. Az a Foreman aki Young-al bokszolt, nem igazán tudta, hogy kicsoda és hogyan akar bunyózni. Ezt ő maga mondta egy sajtótájékoztatón 1991-ben, a Holyfield csata előtt.

Aztán van egy olyan csoportja is a bokszolóknak, akik nem KO-királyok, de fizikailag nagyon erősek. Három tipikus példa ezekre az ökölvívókra Ali, Holmes és Holyfield. Ha megnézzük a legnagyobb meccseiket a karrierük során, általában olyan bunyósok ellen küzdöttek, akik nagyobbat ütöttek és az általános vélekedés szerint sokkal erősebbek voltak.

ali-liston.jpg
Amikor Ali (akkor még Cassius Clay) először harcolt Sonny Listonnal, mindenki azt várta, hogy Liston úgy fogja dobálni Alit, mint valami kis rongybabát. Aztán mikor Ali szemébe ment Liston sebéről (vagy mások szerint a kesztyűjéről) a krém és vakon bokszolt három percig, bármikor le tudta fogni a támadó Listont. Ugyanez volt a helyzet Frazier és Foreman ellen is. Valószínűleg ha megkérdeznék, hogy ki volt az erősebb Ali vagy Foreman, a többség gondolkodás nélkül rávágná, hogy Foreman, mégpedig sokkal erősebb. Ez valószínűleg igaz is, de koránt sem olyan egyértelműen, mint a többség gondolja. Ami Alit illeti, nagyon erős volt fizikailag, de ezt ritkán hagyják meg neki, elsősorban azért, mert nem volt jellemző rá az együtéses kiütés. Azonban ha valaki végignézi a karrierjét, egyértelműen látható, hogy soha nem volt fizikailag alárendelt szerepben semmilyen ellenfél ellen.

Holmes a másik kiváló példa. Shavers, Norton és Cooney ellen is egyértelműen ő bizonyult az erősebbnek, habár korántsem volt akkora ütő Holmes, mint az említettek. Az állóképesség pedig a másik tényező, ami bizonyítja ezt, lévén az is a fizikai erő egy megnyilvánulása. Ali és Holmes nemcsak erősebbnek tűnt, de nagyobb tartalékokkal is rendelkeztek a meccseik vége felé közeledve, mint nagy-ütő ellenfeleik, annak ellenére, hogy értelemszerűen ők kapták a nagyobb ütéseket a mérkőzések során. Ráadásul sem Alit, sem Holmest nem tudták körbeverni a ringen ellenfeleik.

Az egyetlen alkalom, hogy Alit elsöpörte egy szimpla ütés az Frazier balhorga volt az első találkozásuk 15. menetében. Sonny Banks és Henry Cooper is leütötte őt az igaz, de az még pályafutása elején volt, amikor még nem erősödött bele a profi ökölvívás világába. Ami Holmest illeti, őt két ütés terítette le, amíg csúcsformában volt. Az első a KO-király Shavers jobbosa volt, illetve a második szintén egy jobbos (az addig veretlen, de nem kiemelkedő) Renaldo Snipestól. Holmes 38 éves volt és majd' két éve nem meccselt amikor Tyson kiütötte, de még akkor is jól jelezte Iron Mike elképesztő ütőerejét. Ha valaki visszanézi azokat az ütéseket, amiktől ez a két klasszis lement, beláthatja, hogy bármelyik eséllyel pályázhatna a boksztörténelem legpusztítóbb ütése címre. Főleg Frazier balhorgát és Shavers jobbosát érdemes tanulmányozni. Ahogy mondani szokás, leterítettek volna egy bikát is.

Evander Holyfield karrierjét visszatekintve, akárcsak Ali és Holmes, ő is több mint képes volt megállni a nála nagyobb ütőkkel szemben is. Sőt, a tények azt mutatják, hogy az egyetlen ember, aki fizikai korlátok közt tudta tartani az Foreman volt, 1991-ben. És itt mondjuk is el a védelmében még egyszer, hogy Foreman és Jeffries valószínűleg minden más, valaha volt világbajnok bokszolónál erősebb volt!

A Holyfield-Tyson csatákban Tyson tűnt erősebbnek kívülről, de nem tudta Holyfieldet teljes irányítás alatt tartani és mozgatni a ringben. Ugyanez igaz a Lewis elleni csatákra is, különösen a másodikra. A második találkozásukkor ugyanis Holyfield ment előre és kergette körbe a ringben Lewist. És ez nem csak azért volt, mert Lewis próbálta kibokszolni Holy apót! Kettejük közül egyértelműen Lewis volt a nagyütő, de hogy az erősebb bunyós is volt-e az már nem olyan egyértelmű.

Ami a Holyfield-Bowe trilógiát illeti, ott csak az első találkozásuk alkalmával került sor fizikai megmérettetésre, mert Holyfield elmozgott és bokszolt Bowe ellen a második alkalommal. Az elsőn viszont Holyfield egyenesen rámászott Bowera és akkor is töretlenül csak ment előre, amikor sorra kapta be a gyilkos ütéseket. Holy végig csak tolta Bowe-t visszafelé. Ettől függetlenül persze, ebben az esetben sem Holyfield volt az erősebb, de Bowe erőfölénye itt sem volt elsöprő. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy Holyfield a cirkálósúlyból jött föl, tehát egyértelmű fizikai hátrányból indult.

A következő két név, aki a témában eszünkbe juthat Marvin Hagler és Thomas Hearns. Nézzük csak meg kettejük nyolcperces háborúját, aztán mondja bárki, hogy Hagler nem volt erőfölényben! Valószínűleg erre senki nem vállalkozna. Ugyanakkor kettejük ütőereje nem is összehasonlítható! Hearns összevert és összetört bokszolókat, akikkel Hagler végigbokszolta az előírt menetszámot anélkül, hogy nyomot hagyott volna rajtuk!
Példának okáért ott volt Marcos Geraldo, akit Hagler pontozással győzött le, Hearns viszont kiütötte őt a ringből az első menetben egy jobbossal, azaz egyetlen ütéssel. Vagy ott van Roberto Duran, aki egyszer sem volt megütve a 15 menetes Hagler elleni csatában. Sőt, Duran még gúnyolódott is Hagleren a csata vége felé. Aztán amikor Duran Hearnsel nézett farkas szemet, eszébe nem jutott gúnyt űzni belőle, mert olyan bombát kapott hogy arccal előre elzuhant.

Vagy amikor Hearns először csapott össze Sugar Ray Leonarddal, Leonard arca bedagadt és megsérült a szeme. Ezzel szemben Hagler ellen maximum egyszer volt egy kicsit megcsípve, az ötödik menetben, hála egy Hagler jobb felütésnek. Aztán Leonard úgy hagyta el a ringet, mintha csak egy teadélutánon vett volna részt az angol királynővel. Ezek után mi történt a Hearns elleni visszavágón? Leonard kétszer is leellenőrizte, hogy miből van a szorító vászna és nem sok hiányzott, hogy három legyen belőle! Haglernek esélye nem volt ilyesmit véghez vinni.

Az ökölvívásban tehát az általános testi erő nem feltétlen jelenti, hogy egy ökölvívó igazán keményen is üt. Ugyanakkor olyan bokszolók, akik nem a kiütéseikről híresek, lehetnek nagyon erősek fizikailag. Végül vegyünk egy örök klasszikust a '80-as évekből: 

Randell 'Tex' Cobb neve ismerősen csenghet, mind a bokszvilág nagyöregjeinek, mind a hollywoodi filmvilág szerelmeseinek. Cobb már a középiskolában kitűnt félelmet nem ismerő személyiségével és bivalyerős testalkatával. Az iskola alatt elsősorban amerikai focizott és küzdősportokat űzött. Később elkötelezte magát a kickbox mellett, majd 9 könnyed győzelem után átváltott a jobban fizető profi bokszra, ahol gránit állával és félelmetes testi erejével pár év alatt a nehézsúly meghatározó tagja lett. Azonban mint később kiderült, hiába volt a hatalmas erő, nem volt a kezében együtéses KO a kor legjobbjai ellen. 1982 novemberében került össze az akkori WBC bajnokkal, Larry Holmesal. Cobb akkori rekordja 21-2-0 és 19KO volt. Két vereségét Ken Nortontól és Michael Dokestól szenvedte el, egyformán megosztott pontozással, tehát mondhatjuk, hogy legitim kihívója volt a bajnoknak. Ennek ellenére Cobb esélytelennek bizonyult és olyan 15 menetes verést kapott a bajnoktól, hogy a ringspeaker Howard Cosellnek örökre elment a kedve a szakmától! Cobb viszont végigállta a verést, sőt, folytatta is az ökölvívást. Igaz sikeresnek mondható karrierjét inkább csak kiöregedett vagy gyengébb ökölvívók ellen hozta és később inkább a filmvilági szerepléseiről volt híres, mint ringbeli teljesítményeiről.

Valamikor a nyolcvanas években, egy sajtótájékoztatón, megkérdezte valaki Larry Holmest, hogy mit gondol Shavers erejéről? Erre 'Az Eastoni Merénylő' csak annyit válaszolt, hogy "Shavers akkorát üt, hogy az nem evilágról való, de Randy Cobb a legerősebb tag, akivel valaha harcoltam." 

a profibox.hu archívumából