Fellendülőben a hazai kick-box – rekordlétszám a diákolimpián

2023. 04. 06. 11:05
Fellendülőben a hazai kick-box – rekordlétszám a diákolimpián

Minden idők legtöbb nevezése érkezett idén a Kick-box Diákolimpia országos döntőjére. A 2028-as olimpiai részvételre pályázó sportág egyik legnagyobb és legrangosabb hazai utánpótlás versenyének a Békéscsabai Városi Sportcsarnok adott otthont, ahol 6 küzdőtéren, több mint 600 általános- és középiskolás mérte össze tudását.

A diákolimpiát négy szabályrendszerben – pointfighting, light-contact, kick-light és formagyakorlat – rendezték meg, és a 7 és 18 éves kor közötti négy – gyermek, kadet1, kadet2 és junior – korosztály fiatal kick-boxosai indultak a megmérettetésen.

A rekordlétszám örvendetes, és jó látni, hogy ilyen komoly utánpótlásunk van, ugyanakkor komoly próbatételt jelentett a szervezőknek. Azt hiszem, kijelenthető, hogy a diákolimpia kinőtte az egynapos verseny kereteit, és noha ez a költségek növekedésével jár, jövőre kétnapos eseménnyel kell számolnunk – jegyezte meg a Magyar Kick-box Szakszövetség (MKBSZ) elnöke, aki maga is részt vett a viadalon.

Galambos Péter elmondta: a diákolimpia is bebizonyította, amit egy ideje a sportágban már éreznek, hogy Magyarországon a kick-box fellendülésben van.

"Több más küzdősportos kollégával beszéltem, és azt érezzük, hogy a sportágaink megint népszerűvé váltak. A korábbi évtizedekben volt a harcművészeteknek egy-egy nagy felfutása, aztán ezek beálltak egy szintre. Most viszont a koronavírus járvány elmúltát követően örömmel látjuk, hogy tendenciává vált, hogy ismét keresettek lettek a küzdősportok, és sokan jelentkeznek kick-boxozni is újak” – osztotta meg tapasztalatait Galambos Péter.

A verseny kapcsán az elnök kiemelte a formagyakorlat szakág fejlődését. Békéscsabán formagyakorlatban 88 nevezés volt, ami mintegy a duplája az egy évvel ezelőttinek, és Galambos Péter szerint igazolja az MKBSZ pár évvel ezelőtti döntését, amikor a korábban itthon gyakorlatilag nem létező szakágat létrehozták.

A rekordlétszám kapcsán a sportvezető egyúttal megköszönte a szülők és családok támogatását, hogy segítik a fiatalokat a versenyzésben és kick-boxos pályafutásukban.

2023.04.01 Békéscsaba
Kick-box Diákolimpia®
Eredménylista
Pointfighting
gyerek lány
21 kg
1. Fábián Kíra JALTE
2. Szabó Renáta Halker-KirályTeam
24 kg
1. Szász Petra Panna Halker-KirályTeam
2. Csekő Viola Bajnai KBSzSE
3. Kurucz Kinga Halker-KirályTeam
3. Juhász Csepke Titán KBSzSE
33 kg
1. Dócs Dalma Róza Halker-KirályTeam
2. Szász Réka Éva Halker-KirályTeam
gyerek fiú
21 kg
1. Nagy-Molecz Ádám Halker-KirályTeam
2. Csányi Szilárd Tamás JALTE
24 kg
1. Jambor János Halker-KirályTeam
2. Peregi Botond JALTE
27 kg
1. Szántó Máté Halker-KirályTeam
2. Ambrus Gyula Sebestyén JALTE
3. Baranyi Gergő Halker-KirályTeam
3. Lakatos Levente Halker-KirályTeam
30 kg
1. Szalay Benedek Sasok SE
2. Pécsi Alex JALTE
3. Szabó Huba Halker-KirályTeam
3. Tóth Kása Zoárd Halker-KirályTeam
33 kg
1. Ekwoge Elong Marcus Dél-Pesti Dragon Team
2. Szűcs Károly Debreceni Bázis SKE
3. Kovács Zalán Krisztián JALTE
36 kg
1. Tóth Kevin JALTE
2. Farkas Marcell Halker-KirályTeam
+36 kg
1. Káli Zoltán Márk JALTE
2. Kovács Szabolcs Szarvasi TKD
3. Hugyecz Donát JALTE
3. Kaposi László Kolin JALTE

younger cadet lány
28 kg
1. Nátor Petra JALTE
2. Jancsó Csenge JALTE
3. Vajda Lotti Halker-KirályTeam
3. Gáspár-Kasza Judit Sasok SE
32 kg
1. Debreczeni Lilla JALTE
2. Fazekas Kinga Laura JALTE
3. Balla Petra Laura Halker-KirályTeam
3. Tamók Hanga Halker-KirályTeam
37 kg
1. Szekeres Flóra JALTE
2. Jambor Veronika Halker-KirályTeam
3. Sajó Réka Halker-KirályTeam
3. Kupi Alina Emma Halker-KirályTeam
42 kg
1. Petró Laura JALTE
2. Tóth-Kása Dominika Halker-KirályTeam
47 kg
1. Nitt Katica Beremend Sport Kft.
2. Pápai Zoé Sasok SE
younger cadet fiúk
28 kg
1. Juhász Botond Halker-KirályTeam
2. Széles István János Árpád Diáksport Egyesület
3. Ördög József JALTE
3. Valkó Dominik Halker-KirályTeam
32 kg
1. Csonka Zsombor Aurél Halker-KirályTeam
2. Szikora Gergő Mihály JALTE
3. Peregi Zétény JALTE
3. Nagy Goron Máté JALTE
37 kg
1. Hudoba Bence Bajnai KBSzSE
2. Szikora Bence Halker-KirályTeam
3. Born Henrik JALTE
3. Török-Merl Maxim Halker-KirályTeam
42 kg
1. Kovács Ádám Beremend Sport Kft.
2. Szvarnasz Janisz JALTE
3. Balázs Zétény Makó Budo Klub
3. Szabó Máté Sasok SE
47 kg
1. Péterfi Axel Ferenc Dél-Pesti Dragon Team
2. Kányai Szebasztián Sasok SE
3. Tímár Nándor Szarvasi TKD
3. Szűcs Levente JALTE
+47 kg
1. Tóth Márk Halker-KirályTeam
2. Bába Péter Beremend Sport Kft.
3. Kovács Zétény Szarvasi TKD

older cadet lány
37 kg
1. Dedreczeni Frida JALTE
2. Térmeg Sára Sasok SE
42 kg
1. Molnár Hanna Halker-KirályTeam
2. Szabó Hajnal Csillag Halker-KirályTeam
46 kg
1. Kiss Zsófia Csenge Halker-KirályTeam
2. Fördős Jázmin JALTE
3. Kása Hanna JALTE
50 kg
1. Szabó Szófia JALTE
2. Havasi Lilla Bajnai KBSzSE
55 kg
1. Domokos Nadin Hunyadi SzSzSE
2. Hadra Bíborka Beremend Sport Kft.
3. Péterfi Roxána Dél-Pesti Dragon Team
3. Tóth Izabella JALTE
60 kg
1. Jancsó Lili Berta JALTE
2. Antal Laura Castrum-Sec Dinamica SE
+65 kg
1. Hegedűs Ramóna Szonja Halker-KirályTeam
2. Majernyik Tímea Halker-KirályTeam
older cadet fiú
1. Ligeti Bence Árpád Diáksport Egyesület
2. Böröndi Zsombor Sasok SE
37 kg
1. Opperman Zsombor Halker-KirályTeam
2. Petró Bálint JALTE
3. Nagy Vince Makó Budo Sport
42 kg
1. Szántó Milán Halker-KirályTeam
2. Zalai Ronald JALTE
47 kg
1. Puska Dániel Halker-KirályTeam
2. Halmágyi Levente Halker-KirályTeam
3. Zodoma Zétény Halker-KirályTeam
3. Pataki Marcell Krisztián Titán KBSE
52 kg
1. Kozma Kornél Halker-KirályTeam
2. Bondár Dániel Halker-KirályTeam
3. Matuska Máté JALTE
3. Kapuvári Pál Halker-KirályTeam
57 kg
1. Özel Adnan Cengíz Halker-KirályTeam
2. Gyeraj Ákos JALTE
3. Bánfi Bence JALTE

3. Konti Andor Makó Budo Klub
63 kg
1. Roszik Szabolcs Halker-KirályTeam
2. Kopp Szilárd Hunyadi SzSzSE
3. Ihász Zsolt Sasok SE
3. Verbai Nimród Hunyadi SzSzSE
69 kg
1. Szakács Gergő Halker-KirályTeam
2. Justin Zalán Sasok SE
3. Petrovics Noel Sándor Beremend Sport Kft.
+69 kg
1. Dénes Dániel Halker-KirályTeam
2. Szák Péter JALTE
3. Nitt Andor Beremend Sport Kft.
junior nő
50 kg
1. Bárdos Inez Ildikó Halker-KirályTeam
2. Petró Lili JALTE
3. Viczián Vivien JALTE
3. Kozmann Mónika JALTE
55 kg
1. Farkas Tünde Árpád Diáksport Egyesület
2. Vakán Vivien Bajnai KBSzSE
3. Váradi Virág JALTE
3. Mészáros Maja Halker-KirályTeam
60 kg
1. Pántya Réka JALTE
2. Barbarics Alexa Controll SE
65 kg
1. Csüllög Dorina JALTE
2. Hódorog Hanna Napsugár Esztergomi KBSE
70 kg
1. Haider Katrin Halker-KirályTeam
2. Kovács Virág Beremend Sport Kft.
+70 kg
1. Ancsin Hanna Halker-KirályTeam
2. Koszecz Boglárka JALTE
3. Fromberger Dorka Beremend Sport Kft.
junior férfi
57 kg
1. Hammer Máté Halker-KirályTeam
2. Csiernyik Zsombor JALTE
63 kg
1. Viczián Dániel JALTE
2. Malatyinszki Bendegúz JALTE
3. Bedi Miklós Agrobio Classic KBBC
3. Balázs Benedek Bajnai KBSE

69 kg
1. Solymosi Bence Halker-KirályTeam
2. Balog Marcell Hunyadi SzSzSE
3. Fodor Róbert Makó Budo Sport
3. Vörös Márton Skorpió KBSE
74 kg
1. Földi Dániel Halker-KirályTeam
2. Fodor Marcell Dél-Pesti Dragon Team
3. Fodor Bence Dél-Pesti Dragon Team

Light contact
younger cadet lány
28 kg
1. Vajda Lotti Halker-KirályTeam
2. Gáspár-Kasza Judit Sasok SE
32 kg
1. Justin Alíz Sasok SE
2. Gazdag Zsuzsanna Bajnai KBSzSE
3. Frank Lilla Makó Budo Klub
3. Balla Petra Halker-KirályTeam
37 kg
1. Sajó Réka Halker-KirályTeam
2. Kupi Alina Emma Halker-KirályTeam
3. Sághy Gerda Beerfort-Nyergesújfalu KBSE
3. Harazin Leila Halker-KirályTeam
47 kg
1. Téglás Adrienn Barátság SE
2. Pápai Zoé Sasok SE
3. Nitt Katica Beremend Sport Kft.
+47 kg
1. Szirmai Arina Titán KBSE
2. Gonda Luca Zrínyi Miklós KBA
younger cadet fiúk
28 kg
1. Nagy Gergely
2. Lakatos Tamás Kevin Zrínyi Miklós KBA
3. Góg Botond Combat „D” SC
32 kg
1. Csonka Zsombor Halker-KirályTeam
2. Szikora Gergő JALTE
3. Lipták Attila Barátság SE
37 kg
1. Szikora Bence Halker-KirályTeam
2. Hudoba Bence Bajnai KBSzSE
3. Hornok Balázs Combat „D” SC
3. Kis Bálint Debreceni Bázis SKE
42 kg
1. Halász Péter Beremend Sport Kft.
2. Lőrincz Nimród Hunyadi SzSzSE
3. Bécsi Simon Combat „D” SC

3. Szekeres Szilárd Combat „D” SC
47 kg
1. Horváth Dávid Halker-KirályTeam
2. Tímár Nándor Szarvasi TKD
3. Kányai Szebasztián Sasok SE
3. Baranyi Gábor Debreceni Bázis SKE
+47 kg
1. Bába Péter Beremend Sport Kft.
2. Galba Viktor Beerfort-Nyergesújfalu KBSE
3. Kovács Zétény Szarvasi TKD
3. Sándor Dávid Bajmai KBSzSE
older cadet lány
37 kg
1. Dedreczeni Frida JALTE
2. Térmeg Sára Sasok SE
42 kg
1. Szabó Hajnal Csillag Halker-KirályTeam
2. Lakatos Vivien Halker-KirályTeam
46 kg
1. Kiss Zsófia Csenge Halker-KirályTeam
2. Kiss Aisa Szigetszentmiklósi KBSE
3. Móczik Lili Esztergomi KBSE
3. Fördős Jázmin JALTE
50 kg
1. Dobondi Lilla Szigetszentmiklósi KBSE
2. Havasi Lilla Bajnai KBSzSE
3. Sujbert Szonja Beerfort-Nyergesújfalu KBSE
3. Dér Laura Szigetszentmiklósi KBSE
55 kg
1. Rózsa Szonja Esztergomi KBSE
2. Törő Eszter Halker-KirályTeam
3. Hadra Bíborka Beremend Sport Kft.
3. Molnár Hanna Beerfort-Nyergesújfalu KBSE
60 kg
1. Németh Szabina Combat „D” SC
2. Jancsó Lili Berta JALTE
3. Antal Laura Castrum-Sec Dinamica SE
+65 kg
1. Hegedűs Ramóna Szonja Halker-KirályTeam
2. Majernyik Tímea Halker-KirályTeam
older cadet fiú
1. Tóth Krisztián Halker-KirályTeam
2. Böröndi Zsombor Sasok SE
37 kg
1. Morvai Kevin Zrínyi Miklós KBA
2. Juhász Hunor Titán KBSE
3. Opperman Zsombor Halker-KirályTeam
42 kg
1. Agócs Benjámin Halker-KirályTeam
2. Kalmár Hunor Szigetszentmiklósi KBSE
3. Gyevi-Tóth Benedek Sándor Kovács Team

3. Satouf Ali Olivér Zrínyi Miklós KBA
47 kg
1. Horváth Szabolcs Castrum-Sec Dinamica SE
2. Sajó Botond Halker-KirályTeam
3. Sághy Botond Beerfort-Nyergesújfalu KBSE
3. Poljak Zsombor Szarvasi TKD
52 kg
1. Szebenyi-Nagy Szabolcs Halker-KirályTeam
2. Kustánczi Dárius Leopárd Controll SE
3. Kapuvári Pál Halker-KirályTeam
3. Kozma Kornél Halker-KirályTeam
57 kg
1. Tóth Dénes Esztergomi KBSE
2. Fekete Zsombor Halker-KirályTeam
3. Antal Martin LSP Team
3. Nagy Benedek Boldizsár LSP Team
63 kg
1. Varga Zsombor Bajnai KBSzSE
2. Tóth Lajos Barátság SE
3. Jenei Zsolt Budaörsi KBSE
3. Szikora Máté Controll SE
69 kg
1. Juhász Balázs LSP Team
2. Justin Zalán Sasok SE
3. Vidra Barna Esztergomi KBSE
3. Szakács Gergő Halker-KirályTeam
+69 kg
1. Dénes Dániel Halker-KirályTeam
2. Jóni Krisztofer Makó Budo Klub
3. Szirmai Hunor Titán KBSE
3. Szlovik Roland Zrínyi Miklós KBA
junior nő
50 kg
1. Gyevi-Tóth Sarolta Krisztina Kovács Team
2. Nagy Míra LSP Team
3. Kovács Sára Kata Controll SE
3. Vakán Viktória Bajnai KBSzSE
55 kg
1. Makkai Anna Janka Harcklub R.S.E.
2. Nagy Lilla Beerfort-Nyergesújfalu KBSE
3. Mák Petra Makó Budo Klub
3. Váradi Virág JALTE
60 kg
1. Dohányos Anna JALTE
2. Ágoston Alda Szigetszentmiklósi KBSE
3. Darázsi Málna Beerfort-Nyergesújfalu KBSE
3. Barbarics Alexa Controll SE
65 kg
1. Kolozsvári Enikő Szigetszentmiklósi KBSE
2. Hódorog Hanna Napsugár Esztergomi KBSE
3. Ördög Tímea Combat „D” SC

+70 kg
1. Fromberger Dorka Beremend Sport Kft.
2. Koszecz Boglárka JALTE
3. Gasparovics Kata Zrínyi Miklós KBA
junior férfi
57 kg
1. Pemmer Balázs LSP Team
2. Gombás Zsombor Beerfort-Nyergesújfalu KBSE
3. Hammer Máté Halker-KirályTeam
3. Pataki Barnabás Controll SE
63 kg
1. Malatyinszki Bendegúz JALTE
2. Viczián Dániel JALTE
3. Makkai Olivér Harcklub R.S.E.
3. Baráth Patrik Halker-KirályTeam
69 kg
1. Pelle Péter Budaörsi KBSE
2. Bogos Botond Combat „D” SC
3. Solymosi Bence Halker-KirályTeam
3. Marschall Viktor Bajnai KBSzSE
74 kg
1. Domokos Dominik Hunyadi SzSzSE
2. Surin Patrik JALTE
3. Lakatos Erik HED-LAND SSE
3. Bessenyei Domos Szarvasi TKD
79 kg
1. Prikler Márk Controll SE
2. Ersing András Controll SE
3. Varga Vince Harcklub R.S.E.
3. Kovács Kornél
84 kg
1. Kiss Patrik Combat „D” SC
2.Tóth Bence Bálint Halker-KirályTeam
3. Cseszneg Ádám Skorpió KBSE
3. Lakatos Erik Castrum-Sec Dinamica SE

Kick light
younger cadet lány
37 kg
1. Sajó Réka Halker-KirályTeam
2. Harazin Leila Halker-KirályTeam
3. Mikus Anna Beerfort-Nyergesújfalu KBSE
3. Sághy Gerda Beerfort-Nyergesújfalu KBSE
+47 kg
1. Szirmai Arina Titán KBSE
2. Gonda Luca Zrínyi Miklós KBA
younger cadet fiúk
28 kg
1. Nagy Gergely ?

2. Góg Botond Combat „D” SC
3. Jeges Károly Rácz Kickboxing TKSE
3. Lakatos Tamás Kevin Zrínyi Miklós KBA
32 kg
1. Csonka Zsombor Halker-KirályTeam
2. Horváth Pál Róbert Kovács Team
3. Tölcsér Ábel Rácz Kickboxing TKSE
3. Lipták Attila Barátság SE
37 kg
1. Hudoba Bence Bajnai KBSzSE
2. Kiss Bálint Debreceni Bázis SKE
3. Hornok Balázs Combat „D” SC
42 kg
1. Bécsi Simon Combat „D” SC
2. Szekeres Szilárd Combat „D” SC
47 kg
1. Horváth Dávid Halker-KirályTeam
2. Tímár Nándor Szarvasi TKD
3. Baranyi Gábor Debreceni Bázis SKE
+47 kg
1. Kovács Zétény Szarvasi TKD
2. Balogh Richárd Zrínyi Miklós KBA
3. Galba Viktor Beerfort-Nyergesújfalu KBSE
3. Szilágyi János Rácz Kickboxing TKSE
older cadet lány
42 kg
1. Szabó Hajnal Csillag Halker-KirályTeam
2. Lakatos Vivien Halker-KirályTeam
3. Pataki Aida Titán KBSE
46 kg
1. Kiss Zsófia Csenge Halker-KirályTeam
2. Kiss Aisa Szigetszentmiklósi KBSE
3. Móczik Lili Esztergomi KBSE
3. Molnár-Megyeri Ajna LSP Team
50 kg
1. Dobondi Lilla Szigetszentmiklósi KBSE
2. Dér Laura Szigetszentmiklósi KBSE
3. Sujbert Szonja Beerfort-Nyergesújfalu KBSE
55 kg
1. Törő Eszter Petra Halker-KirályTeam
2. Kiss Tímea Combat „D” SC
3. Molnár Hanna Beerfort-Nyergesújfalu KBSE
3. Rédei Renáta Klára Zrínyi Miklós KBA
60 kg
1. Németh Szabina Combat „D” SC
2. Antal Laura Castrum-Sec Dinamica SE
65 kg
1. Kováts Rita Debreceni Bázis SKE
2. Gajdán Anna Combat „D” SC
+65 kg

1. Hegedűs Ramóna Szonja Halker-KirályTeam
2. Majernyik Tímea Halker-KirályTeam
older cadet fiú
37 kg
1. Morvai Kevin Zrínyi Miklós KBA
2. Juhász Hunor Titán KBSE
3. Opperman Zsombor Halker-KirályTeam
42 kg
1. Agócs Benjámin Halker-KirályTeam
2. Gyevi-Tóth Benedek Sándor Kovács Team
3. Kalmár Hunor Szigetszentmiklósi KBSE
3. Tusjak Milán Szarvasi TKD
47 kg
1. Horváth Szabolcs Castrum-Sec Dinamica SE
2. Galba Krisztián Beerfort-Nyergesújfalu KBSE
3. Kórós Richárd benedek PTE PEAC RFC
3. Poljak Zsombor Szarvasi TKD
52 kg
1. Kozma Kornél Halker-KirályTeam
2. Szebenyi-Nagy Szabolcs Halker-KirályTeam
3. Kustánczi Dárius Leopárd Controll SE
3. Mezei Zsolt Barátság SE
57 kg
1. Tóth Dénes Esztergomi KBSE
2. Antal Martin LSP Team
3. Takács Zsombor Controll SE
3. Nagy Benedek Boldizsár LSP Team
63 kg
1. Tóth Lajos Barátság SE
2. Rumankó Levente Controll SE
3. Szikora Máté Controll SE
69 kg
1. Juhász Balázs LSP Team
2. Vidra Barna Esztergomi KBSE
3. Szakács Gergő Halker-KirályTeam
+69 kg
1. Kovács Ádám Zrínyi Miklós KBA
2. Szirmai Hunor Titán KBSE
3. Tölcsér Krisztián Rácz Kickboxing TKSE
3. Szlovik Roland Zrínyi Miklós KBA
junior nő
50 kg
1. Gyevi-Tóth Sarolta Krisztina Kovács Team
2. Nagy Míra LSP Team
3. Kovács Sára Kata Controll SE
55 kg
1. Nagy Lilla Beerfort-Nyergesújfalu KBSE
2. Makkai Anna Janka Harcklub R.S.E.
3. Szabó Mercédesz Halker-KirályTeam
60 kg

1. Barbarics Alexa Controll SE
2. Dohányos Anna JALTE
3. Ágoston Alda Szigetszentmiklósi KBSE
3. Darázsi Málna Beerfort-Nyergesújfalu KBSE
65 kg
1. Kolozsvári Enikő Szigetszentmiklósi KBSE
2. Hódorog Hanna Napsugár Esztergomi KBSE
3. Ördög Tímea Combat „D” SC
junior férfi
57 kg
1. Nagy Tamás Rácz Kickboxing TKSE
2. Pataki Barnabás Controll SE
3. Pemmer Balázs LSP Team
3. Gombás Zsombor Beerfort-Nyergesújfalu KBSE
63 kg
1. Malatyinszki Bendegúz JALTE
2. Kánai Kristóf Kovács Team
3. Makkai Olivér Harcklub R.S.E.
3. Óré Soma Combat „D” SC
69 kg
1. Pelle Péter Budaörsi KBSE
2. Varga Ádám Harcklub R.S.E.
3. Bogos Botond Combat „D” SC
3. Gyoroki Samu Bence Zrínyi Mikós KBA
74 kg
1. Bessenyei Domos Szarvasi TKD
2. Földi Dániel Halker-KirályTeam
3. Surin Patrik JALTE
3. Lakatos Erik HED-LAND SSE
79 kg
1. Ersing András Controll SE
2. Prikler Márk Controll SE
3. Varga Vince Harcklub R.S.E.
84 kg
1. Kiss Patrik Combat „D” SC
2. Lakatos Erik Castrum-Sec Dinamica SE
3.Tóth Bence Bálint Halker-KirályTeam

Formagyakorlat
Creative forms
gyermek lány
1. Porkoláb-Herbszt Polett Zsófia Halker-KirályTeam
gyermek fiú
1. Balatincz Zoltán Halker-KirályTeam
2. Szalay Benedek Sasok SE
3. Szépe Emmett Halker-KirályTeam
younger cadet lány
1. Halmágyi Nikolett Halker-KirályTeam
2. Kakas Nóra Leila KiME

3. Kalmár Szófia Sára Halker-KirályTeam
younger cadet fiú
1. Dorner Edekon KiME
2. Nas Timur Ádám Titán KBSE
3. Nas Levente Kamil Titán KBSE
older cadet lány
1. Bak Ágnes Panna Hegyesi KBSE
2. Udvarhelyi Lia Nóra Halker-KirályTeam
3. Czirják Tamara Emma Halker-KirályTeam
older cadet fiú
1. Hegedűs Mátyás Halker-KirályTeam
2. Pataki Marcell Krisztián Titán KBSE
3. Vincze Botond Sasok SE
junior nő
1. Udvarhelyi Fanni Alma Halker-KirályTeam
2. Dorner Angéla Réka KiME
3. Markovics-Horváth Míra Contact K.T.H.E.
Creative forms weapon
younger cadet lány
1. Kalmár Szófia Sára Halker-KirályTeam
2. Halmágyi Nikolett Halker-KirályTeam
3. Hunyadi Lotti KiME
younger cadet fiú
1. Maróti Olivér Donát KiME
2. Dorner Edekon KiME
3. Nas Levente Kamil Titán KBSE
older cadet lány
1. Tar Kriszta Veresegyház KBSE
2. Czirják Tamara Emma Halker-KirályTeam
3. Pintér Tamara KiME
older cadet fiú
1. Hegedűs Mátyás Halker-KirályTeam
2. Petrovszki Márton Kondorosi KBSE
3. Pintér Nimród KiME
junior nő
1. Tar Petra Veresegyház KBSE
2. Dorner Angéla Réka KiME
3. Vajler Éva Titán KBSE
junior férfi
1. Nagy Zeusz Kristóf Controll SE
Musical forms
gyermek lány
1. Várady Emma Hurricane SE
2. Porkoláb-Herbszt Polett Zsófia Halker-KirályTeam
gyermek fiú
1. Szépe Emmett Halker-KirályTeam
1. Balatincz Zoltán Halker-KirályTeam
younger cadet lány
1. Halmágyi Nikolett Halker-KirályTeam
2. Kalmár Szófia Sára Halker-KirályTeam

3. Kakas Nóra Leila KiME
younger cadet fiú
1. Maróti Olivér Donát KiME
2. Nas Timur Ádám Titán KBSE
3. Simon Gábor Attila Titán KBSE
older cadet lány
1. Udvarhelyi Lia Nóra Halker-KirályTeam
2. Barati Zoja Hurricane SE
2. Czirják Tamara Emma Halker-KirályTeam
older cadet fiú
1. Kakas Hunor Sándor KiME
2. Pataki Marcell Krisztián Titán KBSE
3. Hegedűs Mátyás Halker-KirályTeam
junior nő
1. Udvarhelyi Fanni Alma Halker-KirályTeam
2. Mihály Anna Ilona Hurricane SE
3. Vajler Éva Titán KBSE
Musical forms weapon
younger cadet lány
1. Halmágyi Nikolett Halker-KirályTeam
2. Kalmár Szófia Sára Halker-KirályTeam
3. Hunyadi Lotti KiME
younger cadet fiú
1. Maróti Olivér Donát KiME
2. Dorner Edekon KiME
3. Oláh Benedek KiME
older cadet lány
1. Czirják Tamara Emma Halker-KirályTeam
2. Tar Kriszta Veresegyház KBSE
3. Udvarhelyi Lia Nóra Halker-KirályTeam
older cadet fiú
1. Kakas Hunor Sándor KiME
2. Hegedűs Mátyás Halker-KirályTeam
junior nő
1. Tar Petra Veresegyház KBSE
2. Dorner Angéla Réka KiME

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
33033
Állítólag hivatalos a Fury-Usyk vitathatatlan mérkőzés
1399
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4383
Két magyar érem az ifjúsági ökölvívó Eb-n
121
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel