Félbeszakadt a háború, pedig a tüzérek a helyükön voltak

2010. 11. 07. 07:10
Félbeszakadt a háború, pedig a tüzérek a helyükön voltak

Vasárnap hajnalban egy előre meghirdetett háború miatt teltek meg a Las Vegas-i MGM Grand Aréna lelátói, ahol a két latinajkú tüzér nem is hagyta cserben a keményebb stílusú profi ökölvívás szerelmeseit.

Vannak olyan harcosok, akik önmagukban is komoly attrakciónak számítanak, habitusuk, küzdőstílusuk, és keménységük miatt. Ilyen bunyósnak számít a Las Vegas-i gála főmérkőzésén ringbe lépett mindkét ökölvívó, így nem véletlen, hogy az egymás elleni küzdelmükre kiemelt figyelmet fordított a boxvilág.

A kihívóként kötelek közé lépett 35 éves mexikói Rafael Marquez (39 győzelem – 6 vereség) már számos nagy csatát megélt „veterán”, míg a még mindig csak 27 éves puerto ricói Juan Manuel Lopez (30 győzelem – 0 vereség) vasárnap hajnalban karrierje első „mega fight”-jára készült.

A két izgalmas bunyós nem is hagyta cserben a közönséget, ugyanis az első, még tapogatózó menet után rákapcsoltak, amiből a WBO bajnoka jött ki jobban. Marquez szinte lepattant ellenfeléről, egyszer kicsit össze is kuszálódott a lába. Az már ekkor látszott, hogy fizikálisan a ricói lesz fölényben, és ez meccs teljes időtartama alatt így is volt.
rafael marquez - juan manuel lopez.jpgrafael marquez - juan manuel lopez.jpg

Marquez a 4. menet második felében villant egy nagyot, amikor balhorgától megrogyott a vb-címvédő. A mexikói ekkor letámadta, be is vitt még 1-2 keményet, ám Lopez tűzre tűzzel válaszolt, visszatámadt, így túlesett a meleg pillanatokon. Annyira, hogy nem sokkal később pontlevonást is kapott, amikor sokadszorra szabálytalanul ütötte meg ellenfelét. Marquez az 5. menet elején még bevitt egy nagyot, de aztán Lopez keményen odaállt, és meghátrálásra kényszerítette riválisát.

A 6-7. menetben Marquez megpróbált ott maradni ellenfele közelében, amiből óriási harc lett, de Lopez rendíthetetlen volt. A 8. kör első felében kicsit csökkent az összecsapás intenzitása, ám Lopez még ebben a menetben nagyon megverte Marquezt. Annyira, hogy ha nem a mexikóiról lenne szó, a bíró részéről már felmerülhetett volna a TKO befejezés lehetősége is.

Aztán a 9. menetre Rafael Marquez már nem jelentkezett a folytatásra, ugyanis vállsérülés miatt feladta a küzdelmet, vagyis Lopez idő előtt győzött. A háború tehát befejezetlenül ért véget, ám nem lenne meglepetés, ha a promóterek már a ringből lejövet elkezdtek volna egyeztetni a visszavágóról.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Meglepetésre otthon kapott ki a brit világbajnok
20493
Makabu ígéri, hogy ki fogja ütni Canelo-t
2845
„Canelo” a vitathatatlan
2598
Fury és Paul is rosszat ígér a másiknak
2319
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel