Februárban lehet a Fury-Usyk „vitathatatlan” bokszcsata

2022. 08. 29. 16:28
Februárban lehet a Fury-Usyk „vitathatatlan” bokszcsata

Fury már az elmúlt héten hivatalosan is jelezte a WBC-nek, hogy mégsem fejezi be a pályafutását.

Február 11-ét emlegetik legtöbbször.

A profi boksszal foglalkozó nemzetközi portálok egybecsengő közlése szerint februárban rendezhetik meg a WBC-bajnok brit Tyson Fury, és a WBA, a WBO, az IBF és az IBO trónját elfoglaló ukrán Oleksandr Usyk összecsapását a nehézsúly egyesített világbajnoki címéért.

Hogy mennyiért és hol mérkőzhetnek meg a felek, egyelőre kérdéses, az viszont bizonyosnak tűnik, hogy a két ökölvívó fele-fele arányban osztozik a bevételen, ami több százmillió dollárra is rúghat. A várható időpont február 11. vagy 18., és Szaúd-Arábia mellett lehetséges színhelyként szóba jön az Egyesült Arab Emírségek és Katar is. Nem kizárt az sem, hogy az Egyesült Királyságban, közelebbről Walesben szállnak ringbe a bokszolók, méghozzá egy nyolcvanezer ember befogadására alkalmas cardiffi arénában.

Usyk augusztus 21-én, a szaúdi Dzsiddában védte meg titulusait, miután - újfent pontozással - másodszor is nyert az általa tavaly szeptemberben trónfosztott brit Anthony Joshua ellen. Fury 2020 februárja óta birtokolja a WBC övét, s bár időközben bejelentette visszavonulását, az ukrán újabb sikere után közölte: van az a pénz, amennyiért kész szorítóba lépni Usyk-kal címegyesítő mérkőzésen.

Usyk 35 éves, és veretlen a profik között, eddigi 20 győzelme közül 13-at kiütéssel aratott. A 34 esztendős Fury meccsstatisztikájában 32 győzelem (23 KO) és egy döntetlen szerepel.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5671
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32775
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel