Erik Morales egyelőre csak bokszolni akar

2010. 02. 02. 20:39
Erik Morales egyelőre csak bokszolni akar

Néhány napja beszámoltunk arról, hogy a korábban három súlycsoportban is vb-címet szerzett mexikói világklasszis, Erik Morales (48 győzelem – 6 vereség) március 27-én ismét ringbe lép. A nagyszerű bunyós mérkőzését hivatalosan is bejelentették, valamint azt is, hogy Morales a továbbiakban Nacho Huizar promóter vállalkozásával, a KO Entertainment-tel fog dolgozni.

„Azért térek vissza, mert bokszolni akarok, de egyelőre senki és semmi nem lebeg a szemem előtt. Egyszerűen aktív akarok maradni. Néhányan azt mondják, hogy már öreg vagyok, de az én koromban még olyan bokszolók vannak rivaldafényben, mint Margarito és Marquez. Néhányan még 40-hez közel is tudnak maradandót alkotni” – mondta Morales.

A 33 éves legenda közel három esztendőt hagyott ki, miután sikertelenül próbálkozott könnyűsúlyban is bajnoki övet szerezni. A Mexikóban megrendezésre kerülő mérkőzésen a WBA korábbi könnyűsúlyú bajnoka, a nicaraguai Jose Alfaro (23 győzelem – 5 vereség) lesz Morales ellenfele. A meccset váltósúlyban rendezik.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4395
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel