Erdei Zsolt már a mérkőzés helyszínén, Atlantic Cityben van

2010. 11. 17. 18:50
Erdei Zsolt már a mérkőzés helyszínén, Atlantic Cityben van

Már a szombati, Samson Onyango (39) elleni mérkőzésének helyszínén tartózkodik Erdei Zsolt (36). A profiként korábban két súlycsoportban is világbajnoki címet szerzett ökölvívó az Egyesült Államokban is lázba hozta a magyarokat - írja a Blikk.

Erdei Madár ZsoltErdei Madár Zsolt

A napokban szervezett nyilvános edzésére sokan ellátogattak, de amikor New Yorkban sétált, az utcán is sok idegenbe szakadt hazánkfia ismerte fel és szorongatta a kezét, sok szerencsét kívánva. Mindannyian támogatásukról biztosították, és ígérték, ott lesznek a lelátón Erdei amerikai meccsén.

– Fantasztikus érzés hallani, hogy ennyire szervezkednek a helyi magyarok, és vélhetően sokan lesznek kint az összecsapáson, hogy buzdítsanak engem. Már volt, aki elhozta azt a zászlót, amellyel majd nekem drukkolnak honfitársaim. Jó látni a készülődést – mondta meghatottan Erdei, aki még utolsó New York-i napján Dán Károly főkonzul vendége volt.

Köztársaságunk tisztségviselője 11 éves fiával együtt szintén ott lesz Atlantic Cityben, hogy kiszurkolja a magyar győzelmet.

– Sokat jelent számomra, hogy a sportszerető főkonzul úr is a csarnokban lesz és élőben kívánja látni a küzdelmemet – jegyezte meg Madár.

Erdeiért itthon is rengetegen szorítanak, az ország egyik legnépszerűbb sportolója még rajzokat is kapott Magyarországról, mellyel a Harcművészek az Egészséges Gyermekekért Mozgalom (HEGYEM) által támogatott gyerkőcök kívánják megsokszorozni erejét a ringben.

– A gyermeki természet csodálatos, jó érzés belegondolni, mennyien drukkolnak értem – fogalmazott a bokszoló, akinek persze saját családja is hiányzik, hiszen felesége, Arabella (28) és fia, Viktor (4) ezúttal nem lehet mellette. – Naponta kétszer, háromszor beszélünk telefonon, de azért ez nem ugyanaz, mintha a közelemben lennének. Hiányoznak, ezért a fotóikat magammal hoztam, legalább ebben a formában láthassam őket. Meg akarom hódítani Amerikát, de erre csak akkor leszek alkalmas, ha tudom, a családom is mögöttem áll.

a blikk írása
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5698
Fekete László ambiciózus tervei
12730
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
399
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3073
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel