Erdei Zsolt mai ellenfele mindig is bokszoló akart lenni

2013. 03. 30. 10:14
Erdei Zsolt mai ellenfele mindig is bokszoló akart lenni

Erdei Zsolt szombati ellenfele, Denisz Gracsov kick-bokszban világbajnok lett, de mindig is bokszoló akart lenni, ezt az álmát végül Amerikában valósította meg - írja az Origo.hu portál.

Denisz Alekszandrovics Gracsov egy Csajkovszkij nevű orosz városban született 1982-ben, és csupán 14 évesen kezdett el a küzdősportokkal foglalkozni. Mindössze kilenc éve kick-bokszolt, amikor vb-címet tudott nyerni, ráadásul Szegeden lett világbajnok 2005-ben. Közben a tanulást sem hanyagolta el, diplomát szerzett a testnevelési főiskolán.

Ezt követően 2006-ban elhagyta Oroszországot, és az Egyesült Államokba, San Diegóba költözött. Amellett, hogy folytatta a kick-bokszot, egy évvel később kipróbálta magát MMA-ben is, de három kiütéses győzelem után a negyedik meccsén kikapott, ez 2008-ban történt, azóta nem MMA-zott.

Az ökölvívással is Amerikában kezdett el komolyabban foglalkozni, miután a kick-bokszban nincs sok pénz az Egyesült Államokban, ezért menedzserével, Mark Dionnal úgy döntöttek, hogy kipróbálják a profi ökölvívást. Gracsov ekkor azt nyilatkozta, hogy mindig is bokszolni szeretett volna, de szülővárosában, Csajkovszkijban nem volt bokszterem. Első profi meccsét 2007-ben vívta, egy második menetes KO-val nyitott. Az első 13 meccséből 12-t megnyert (nyolcat KO-val), egy döntetlenre végződött. Közben a kick-bokszot 2010 októberében abba is hagyta (amatőrként 123 győzelem, 40 KO, 18 vereség, profiként 17 győzelem, 7 KO, 3 vereség a mérlege).

A legutóbbi bokszmeccsén, tavaly novemberben elszenvedte első vereségét. Nem akárkitől kapott ki Gracsov, a román világbajnok Lucian Bute tudta őt legyőzni 12 menetben, egyhangú pontozással. A meccset követően voltak szakértők, akik szerint Gracsov több menetet nyert meg, mint Bute, de a legtöbb szakportál igazságosnak látta a román győzelmét.

A még veretlen Erdei Zsolt szombaton csap össze Denisz Gracsovval az egymillió dollár összdíjazású monacói torna elődöntőjében, a helyszínen már találkozott is Madár a hétvégi ellenfelével. "Már az első napon összefutottam az ellenfelemmel, aztán a reggelinél is a szomszédos asztalnál ült az egyébként jó egy fejjel nagyobb srác" - nyilatkozta ellenfeléről a 38 éves magyar bokszoló. (Origo.hu)
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5670
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32774
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel