Erdei Zsolt ma már más taktikával küzdene

2013. 04. 05. 11:17
Erdei Zsolt ma már más taktikával küzdene

Erdei Zsolt utólag teljesen más taktikával lépne ringbe, mint azt szombaton tette, hiszen tudja, pontozással nem győzhetett Denisz Gracsov ellen.

A profi pályafutása első vereségét elszenvedő Erdei Zsolt már belátja, hogy nem a megfelelő taktikával bokszolt Denisz Gracsov ellen, ugyanakkor úgy érzi, a négyes tornán csak egy bábu volt.

Erdei azt mondta, a tízmenetes meccsen felmérhette milyen fizikai állapotban van, és gyorsnak, fittnek érezte magát, a reflexei is jól működtek. "Kiváló formában vagyok 39 évesen is" - nyilatkozta a bokszoló a a Sport TV Mai helyzet című műsorában. Napokkal a vereség után viszont már belátja, nem a megfelelő taktikát választotta. 

"Ezt a mérkőzést csak kiütéssel nyerhettem volna meg. Ha ezt tudom, nem ilyen kifinomult ökölvívást mutattam volna be, hanem belementem volna a verekedésbe és a brusztba. Ennél a gyereknél én kétszer jobb vagyok, de most valakinek az volt az érdeke, hogy ő jusson a fináléba. Ezen a tornán én csak bábuként szerepeltem"
- kesergett a harminchárom győzelem után első vereségét elszenvedő klasszis.

Erdei elárulta, a szervezők a Gracsov elleni meccs után visszahívták július 17-ére, amikor a négyes torna döntője lesz, és ezt úgy értékeli, ők is belátták, hogy vitatható volt a pontozás. Pihenés gyanánt most horgászni megy, de még ebben a hónapban megnyílik az edzőterme, ahol ő is tanítja majd a fiatalokat, és a következő felkészülést is a saját termében szeretné elkezdeni.

"Érzem az emberek szeretetét. Az a feladatom, hogy belépjek a szorítóba, és Magyarországért, a Magyarországot szerető emberekért bokszoljak" - mondta Erdei, ezzel is jelezve, hogy nem a visszavonulást fontolgatja. (origo.hu)
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
675
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4389
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel