Erdei Zsolt legyőzése sokat hozott Gracsovnak

2013. 04. 15. 18:13
Erdei Zsolt legyőzése sokat hozott Gracsovnak

A ranglisták összeállítóit nem érdekli, hogy jogos volt-e Gracsov győzelme Erdei "Madár" Zsolt ellen Monte-Carlóban.

Erdei Zsolt vitatott vereségét az elismert szaklap, a fightnews.com sem hagyta figyelmen kívül, két héttel a mérkőzés után az orosz Gyenyisz Gracsov a semmiből hirtelen a tizenkettedik helyre érkezett meg - írja az index.hu portál.

Ezzel egy hellyel Erdei elé került, ami megerősíti, jól működik a taktika: az ember (Gracsov), aki legyőzte az addig veretlen korábbi világbajnokot, tehát a nagy ember Erdeit, könnyen előre tud lépni.

A boxrec.com-nál az orosz amúgy a huszadik, míg Erdei a huszonkettedik, vagyis hozzájuk is elért a meccs, amiből következtetéseket vontak le.

A WBC Gracsovot a hetedik helyre teszi a ranglistáján, a többi nagy szervezet egyelőre nem jegyzi, de nyilván épp a WBC-nél szeretne előrelopakodni Gracsov. Erdei már egyik szervezet tizenötös rangsorában sincs benne.

A monte-carlói négyes boksztorna másik döntőse, az amerikai Edwin Rodriguez egy súlycsoporttal lejjebb, a nagyközépben már három szervezetnél is dobogós (a WBC-nél második, IBF-nél és WBA-nál harmadik), Lou di Bella tehát okosan hozza előrébb. Ha pedig legyőzi a komoly embert legyőző Gracsovot, aki még nehezebb is nála, akár könnyen kötelező kihívó is válhat belőle. Már az év végére is. (index.hu)
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elment a harcos
16192
David Price megerősítette, hogy visszavonult
8512
Oleksandr Usyk legyőzte Joshuát, ő a nehézsúly új egyesített világbajnoka
6869
Horror kiütéssel tért vissza Callum Smith - videó
6512
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel