Erdei Zsolt közleménye

2018. 10. 30. 20:18

Kedden, a kora esti órákban személyes hangvételű közleményt adott ki Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöke.

Alább változtatások nélkül közöljük az írást.

Kedves Sporttársaim, Barátaim!

A tegnapi nap folyamán a MÖSZ által felállított vizsgáló bizottság döntése alapján (amelynek tagjai: dr. Orodán Sándor elnök, Balogh Sándor, dr. Kassai László, Pantl Péter, dr. Pálos Péter és dr. Rátkai Norbert), és az elnökség döntése után egy közleményt adtam ki arról, hogy a testület kezdeményezte a 2018-as ifi világbajnokság költségvetésével kapcsolatos hivatalos vizsgálat elindítását. Mint minden más szövetségben, itt is egy testület dönt, amit elnökként el kell fogadnom.

A döntés nem feltétlenül tükrözi az álláspontomat, de elfogadom, amennyiben a célja, hogy közösségünk jövőjét, eredményességét pozitívan befolyásolja és céljaink megvalósulását szolgálja. A szövetség munkája nem egy ember érdeme vagy bukása. Ebben egy testület egyként képviselteti magát.

Ismerősök és barátok többen kérdezték tőlem, hogy miért csak ezt az időszakot vizsgáljuk, amikor a sportág megújítását teljesen az alapoknál kell kezdeni? További kérdés volt, hogy kinek az érdeke ez a vizsgálat? Úgy, ahogy eddig, ezután sem fogok vádakkal illetni senkit, mint ahogy tették ezt az elmúlt hetekben különféle érdekű személyek. A véleményekre ezután is kíváncsi vagyok, és mindenkit meghallgatok.

Akik ismernek, tudják, hogy soha semmilyen nehézségtől, bajtól vagy veszedelemtől nem futamodtam meg, most sem fogok. Nekem, ahogy sokatoknak, az ökölvívás tényleg az életem. Mindig számíthattok rám, ahogy én is számítok Rátok.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a háromszoros világbajnok profi ökölvívó
10554
Eddie Hearn: a Joshua-Fury üzlet megköttetett
5067
Mike Tyson: Mayweather nem a legnagyobb, Pacquiaót szívesebben néztem
3308
Holyfield boxtörténelmi csatát vár Mike Tyson ellen
2598
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel