Erdei Zsolt jókedvűen, határozott céllal indult útnak

2010. 11. 07. 06:15
Erdei Zsolt jókedvűen, határozott céllal indult útnak

A WBC korábbi cirkáló-, valamint a WBO egykori félnehézsúlyú világelsője, Erdei Zsolt (31 győzelem – 0 vereség) jókedvűen indult útnak az Egyesült Államokba, ahol november 20-án megküzd a kenyai Samson Onyangóval. „Madár”, finoman szólva, nem az eddigi legkeményebb riválisa ellen néz majd farkasszemet Atlantic Cityben, ám az eddigi legfontosabb küzdelmei közé sorolja ezt a mérkőzést.

„Nem ez lesz életem legkomolyabb összecsapása, de a bemutatkozás miatt van bennem drukk. Onyango kellemetlen stílusú rivális, akinél ugyan jobb vagyok, de azért oda kell figyelnem rá" – elemezgette ellenfelét Erdei, aki tegnap London érintésével repült New Yorkba, hogy onnan közelítse meg csatája helyszínét. A hosszú utazáson az ökölvívóval tartott erre a meccsre választott edzője, idősebb Balzsay Károly.

„Jól kijövünk Karcsi bácsival, hasznos tanácsokat kaptam tőle az elmúlt hetekben, míg Onyango ellen készültem" – vallotta be a Madár becenevű bunyós. Már csak a sikeres bemutatkozás van hátra a hosszú út végén.

„Jó benyomást kell tennem az amerikaiakra, hogy legyen esélyem a régóta álmodott nagy meccsekre – bizakodott Erdei. – Rajtam nem múlik majd, úgyhogy irány az Egyesült Államok!"

Forrás: Blikk

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Meglepetésre otthon kapott ki a brit világbajnok
20526
Makabu ígéri, hogy ki fogja ütni Canelo-t
2864
„Canelo” a vitathatatlan
2614
Fury és Paul is rosszat ígér a másiknak
2339
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel