Erdei Zsolt itthon folytatja

2014. 01. 15. 11:05
Erdei Zsolt itthon folytatja

A jelekből már következtetni lehetett, ám most már biztos: minden idők legeredményesebb magyar profi ökölvívója „hazatért”, és itthon fejezi be sikerekben gazdag karrierjét – méghozzá a Ferobox Event színeiben.

A szerdai sajtótájékoztatóra Erdei „Madár” Zsolt (33 győzelem – 1 vereség) a következő mondattal hívta meg a médiát: „Karrierem szempontjából fontos lépésre szántam el magam, amit szeretnék a nyilvánossággal is megosztani.”

A monokli.com-nak az esemény kezdete előtt sikerült megtudnia néhány részletet, melyeket a sajtótájékoztatón elhangzott részletekkel egészítettünk ki.

Erdei Zsolt szerződést írt alá a Ferobox Event vállalkozással, így az istálló következő gáláján már ringbe is lép. Erre már március 8-én, Kecskeméten sor kerül, ahol „Madár” egy külföldi versenyző ellen meccsel, éspedig egy nagy szervezet, valószínűleg a WBO, valamelyik övéért. Ezt Kovács "Koko" István, a szövetség európai elnöke is megerősítette a sajtótájékoztatón. "Az Európa-bajnoki övért bokszol Madár, amely cím egy minimális ráhatással vált betöltetlenné" - nyilatkozta, hozzátéve, hogy az esemény jelentőségéből adódóan a legjobb tengerentúli szakemberek működnek majd közre bíróként. "A WBO elnök Paco Valcarcel is itt lesz Magyarországon."

A 40 éves versenyző egyelőre csak egy mérkőzésre kötelezte el magát, tehát hivatalosan ez lesz a búcsúmérkőzése, ám nem lenne meglepetés, ha – jó teljesítmény esetén – esetleg utólag kiterjesztenék a kontraktust. Mindez a sajtótájékoztatón is megerősítésre került.

„Hosszú huzavona volt, és gyakran én nem tudtam, hogy mit szeretnék. Nem akartam úgy befejezni az ökölvívást, hogy még legalább egyszer nem mutatom meg magam a magyar közönségnek” – fogalmazott a 2007-óta kizárólag külföldön küzdő Erdei Zsolt.

„Bevallom, sokáig nem hittem volna, hogy egy magyar promóter ajánlata nemcsak, hogy versenyképes egy amerikaiéval, de pályafutásom szempontjából előnyösebb is számomra. Félix kellemesen meglepett” – jelentette ki a klasszis. „A magyar gálák mindig hatalmas érzelmi többletet adtak nekem, ahogy szurkoltak nekem Debrecenben vagy Budapesten, az örökre belém vésődött. Most is győzni szeretnék és győzni is fogok, mindenképpen ki akarom szolgálni a hazai nézőket, amelynek a szeretete évtizedekig elkísért.” 

Rácz Félix szerint aránylag gyorsan sikerült megegyezniük. „Kevéssel a karácsonyi ünnepek előtt kezdtük meg az egyeztetéseket, és ma már itt állunk. Egy újabb szakmai kihívást jelent számomra és csapatom számára, hogy Zsoltnak kell mérkőzést szerveznünk és a gálát köré építeni, de mi szeretjük a kihívásokat.”

„Be szeretném bizonyítani a hazai bokszrajongóknak és a magyar sporttársadalomnak, hogy nem csak nagyokat merünk álmodni, de azokat képesek vagyunk valóra is váltani. Hiszem, hogy mi is képesek vagyunk nemzetközi mércével mérve is minőségi eseményeket tető alá hozni, és azt, hogy a fiatal magyar sportolók karrierjét legalább olyan jól ki tudjuk szolgálni, mint egy-egy külföldi klub vagy menedzsment” - fogalmazott a menedzser.

Erdei Zsolt mérkőzését nem a SportTV, hanem az MTVA M1-es csatorna közvetíti, ahogyan kecskeméti gála másik főmérkőzését is, melyen Bedák Zsolt lép ringbe.

címlapfotó: archív
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4384
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel