Erdei Zsolt dilemma: menni vagy maradni?

2009. 11. 27. 16:35
Erdei Zsolt dilemma: menni vagy maradni?

Erdei Zsolt múlt szombaton fantasztikus győzelmet aratott a kieli bokszgálán, hisz a nálánál nagyobb darab, már amatőrként is a 91 kg-os kategóriában küzdő Giacobbe Fragomeni legyőzésével megszerezte annak WBC cirkálósúlyú vb-címét. A kérdés az, merre folytatódik „Madár” karrierje.

Megvédeni az övet cirkálósúlyban, visszamenni félnehézsúlyba, vagy visszavonulni? Nehéz döntés előtt ál a magyar bokszoló, és sajnos a mostani útelágazásnál bizony bármelyik variáció elképzelhető!

Erdei Zsolt a mérkőzés után úgy nyilatkozott, hogy nem szeretne cirkálósúlyban maradni, mert ez nem az ő vadászterülete. Ebben teljesen igaza van klasszisunknak, hisz aki figyelemmel követte karrierjét, azt tudja, Zsolt még félnehézsúlyban is az apróbak közé tartozott. A mérlegelési értékei általában jelentősen alatta maradtak a megengedett maximumnak, így nem véletlen, hogy amikor korábban egy esetleges súlycsoportváltás került szóba, a szurkolók többsége inkább eggyel lejjebb, nagyközépsúlyba mozgatta volna kedvencét. Talán nem véletlen, hogy ez a lehetőség az Universum Box-Promotion illetékeseiben is felmerült, ám „Madár” annak ellenére nem vállalta a fogyasztást, hogy súlya edzések alatt többször is 76,2 kg alá esett.

Viszont a félnehézsúly (79,4 kg) és a cirkálósúly (90,7 kg) között óriási differencia van: több mint 11 kilogramm, ami a számok tükrében nagyjából 14 százaléknyi eltérés. (Összehasonlításképp érdemes említést tenni arról, hogy a profi ökölvívásban a súlycsoportok között átlag 4% a különbség, és nem 14! )

Zsolt tehát olyan hátránnyal nézhet szembe minden esetlegesen következő cirkálósúlyú mérkőzésén, amit – felépítése miatt – képtelen lenne kompenzálni, így aztán senki ne lepődjön meg azon, hogy nincs nagy kedve maradni. De akkor mégis mi szól a maradás mellett? A lehetőségek esetleges kedvezőtlen alakulása!

Zsolt korábban a félnehézsúly világelsője volt, és bár a WBO jelentős presztízsű szövetség, nem fogható a WBC erejéhez, befolyásához. A WBC ugyanis a profi ökölvívásra legnagyobb hatással levő szervezet, úttörő szabályaihoz, újításaihoz általában mindenki más alkalmazkodik. Így aztán a WBC bajnoki öv presztízse semmi máshoz nem hasonlítható, és ezekért a címekért még regionális szinten is nagy a tülekedés. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy nincs is célja annak a bokszolónak, aki nem a WBC övét akarja a derekára tűzni!
Zsolt Erdei - Giacobbe FragomeniErdei-Fragomeni

A 35 éves magyar klasszisnak is vannak már kihívói, mint arról a WBC kongresszusa hetekkel ezelőtt határozatot hozott: előbb a májusban Fragomenivel döntetlenező Krzysztof Wlodarczyk (41 győzelem – 2 vereség – 1 döntetlen) kap lehetőséget, ami egy elrendelt bajnoki visszavágó, majd a hivatalos kihívó Herbie Hide-dal kell kiállnia a győztesnek. Kell, nincs mese, nem lehet a WBC-nél úgy navigálni, szemezgetni a kihívók közül, mint azt az Universum Box-Promotion a WBO-nál megszokhatta. Túlzás nélkül sportdiplomáciai bravúrra van ahhoz szükség, hogy a német vállalkozás valahogy kieszközöljön egy halasztást. Ez utóbbi esetleg azt eredményezhetné, hogy Wlodarczyk-Hide küzdelmet rendeznének az interim övért, amely alkalmat adna Erdei Zsoltnak egy szabad címvédésre, lehetőség szerint egy félnehézsúlyból érkező klasszis ellen. Ebben az esetben Zsolt biztosan maradna még egy mérkőzés erejéig cirkálósúlyúban, noha a Wlodarczyk elleni küzdelem is egy vállalható alternatíva, mivel a lengyel boksztudásban meg sem közelíti Erdeit. (A Wlodarczyk elleni küzdelmet legkésőbb tavasz végéig kellene megrendezni, ami lényegében egybeesik „Madár” áprilisi mérkőzéstervével.)

Van egy másik ok, ami kizárhatja a félnehézsúlyú visszatérést! Erdei Zsoltnak ugyanis csak úgy érdemes ismét félnehézsúlyú küzdelmet vállalnia, ha azonnal valamelyik „világbajnokkal” küzdhet. Ha nem vb-meccsen lép ringbe, úgy azt a német televízió nem fogja élőben közvetíteni, egyszersmind a legutóbbinál is alacsonyabb fellépti díjért kellene küzdenie. Ez viszont egy 35 éves bokszoló esetében már nem vállalható. A múlt szombati közvetítés során ugyan elhangzott, hogy Erdei Zsolt érdemeire való tekintettel azonnal kihívói státusba kerülne a WBO-nál, ám ha az elmúlt hónapokban az UBP vezetése nem szorgalmazta a Jürgen Brähmer elleni meccset, akkor mi a garancia arra, hogy tavasszal megrendezik azt?

Vegyük sorra a többi bajnokot. Tavoris Cloud (20 győzelem – 0 vereség) az IBF bajnoka, és ő volt az, akinek a menedzsmentje nem támogatta címegyesítést Zsolttal. De mivel korábban szóbeli megállapodást már kötöttek, talán az amerikait – valamivel több pénzzel – meg lehet győzni egy németországi mérkőzésről. A WBC bajnoka jelenleg a kanadai Jean Pascal (24 győzelem – 1 vereség), ám az ő karrierje olyan ponton van, amikor kilátásban van az interim bajnok Chad Dawson (29 győzelem – 0 vereség) elleni küzdelem, vagyis ha a jövő héten ismét legyőzni Adrian Diaconút, jóval többet akar majd, mint egy olyan kihívót, akit Erdei Zsoltnak hívnak. A WBA trónján jelenleg a spanyol Gabriel Campillo (19 győzelem – 2 vereség) ül, aki valószínűleg ismét Bejbut Sumenov ellen bokszol 2010 első hónapjaiban.

Egyszóval korántsem olyan egyszerű Erdei Zsolt visszatérése a gyakorlatlan, mint azt gondolnánk. A magyar klasszis piacképessége nagyban függ attól, hogy birtokol-e vb-övet. Mert ha lemond a cirkálósúlyú címről, és félnehézsúlyban nem kap lehetőséget, két szék közül a pad alá eshet. Ha ez történik, még nagyobb bizonytalanságba kerül, mint az elmúlt fél évben bármikor, ami a pályafutása végét jelentheti...
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Meglepetésre otthon kapott ki a brit világbajnok
20380
Jake Paul: Igazi bokszolót akartak, most megkapják
6624
Nagyon személyes ügy Canelo számára
2914
Makabu ígéri, hogy ki fogja ütni Canelo-t
2789
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel