Erdei Zsolt: „Győztes meccs után ne magyarázkodjon az ember”

2010. 11. 22. 11:58
Erdei Zsolt: „Győztes meccs után ne magyarázkodjon az ember”

Kellemetlen ellenfél volt a "csetlő-botló" Samson Onyango Erdei Zsolt szerint. A magyar bokszoló magabiztos győzelemmel kezdte amerikai karrierjét vasárnap hajnalban, ennek ellenére úgy érezte, a legnagyobbak ellen még kevés lett volna, amit a ringben mutatott. A következő meccse áprilisban lehet, előtte pedig megteszi azt, amit évek óta halogat: magaslati edzőtáborba vonul.

Az [Origo] interjúja a bokszolóval!

Zsolt Erdei vs Samson OnyangoErde-Onyango


A mérkőzés felvétele - videó >>>

Összes hír Erdei "Madár" Zsoltról >>>

- A meccs előtt azt mondta: "Nekem ott olyat kell produkálnom, hogy arra felkapják fejüket, és azt mondják rám: óriási kihívás lenne vele bokszolni." Ez mennyire valósult meg?
- So-so, nem mondhatnám, hogy maradéktalanul, de arra jó volt, hogy kicsit megmozgassam a rozsdás végtagjaimat. A nyolcadik menetben próbáltam még rátenni egy lapáttal, de nem sikerült kiütnöm Onyangót. A felkészülés meghatározó volt, nem a megszokott körülmények közt zajlott, akikkel kesztyűztem, nem állítottak olyan feltételek elé, mint kellett volna. Ez nem segített hozzá, hogy a topon legyek.

- A negyedik menetben közel került a kiütéses győzelemhez, az ötödikben azonban mintha visszavett volna. Vagy csak kívülről látszott így?
- Azt mondtam, szusszanok egyet, és így is tettem. Az volt az az egy menet, amit az egyik bíró odaadott az ellenfélnek.

- Edzője, idősebb Balzsay Károly miket mondott a szünetekben?
- Hogy pontosabban próbáljak még egy-két horgot rátenni. Az volt a gond, hogy nem fejeztem be az akciókat. De ez a csetlő-botló ellenfél nagyon kellemetlen volt, nehezen találtam a távolságot. Ugyanakkor nincs miért magyarázkodnom, egy győztes meccs után ne magyarázkodjon az ember.

- Visszanézte már videón a meccset?
- Nem, dehogy. Szerdán megyünk haza, majd otthon megnézem.

- Milyen reakciókat kapott a szakmából?
- Tetszett az embereknek, főleg a közönségnek. Azt mondták, ez volt a nap meccse, de sokkal jobb lett volna, ha formában vagyok. Az amerikai promóterem, Lou DiBella szerint is szükségem volt erre az összecsapásra.

- Kovács István a stúdióban azt mondta: az amerikai nézők úgy érezhették, akár a büfébe is kimehetnek a meccs alatt. Szerinte nem a célnak megfelelő ellenfelet találtak a számára, mit gondol erről?
- Olyan szempontból nem volt jó az ellenfél, hogy nem késztetett ellenállásra. A győzelem megvolt, de bemutatkozó meccset nem ilyen ellenféllel kell játszani, nem tudtam látványosan bokszolni ellene. Ezzel együtt nem bánkódom, sok tanulsággal szolgált ez a meccs.

- Kovács szerint ugyancsak hiba volt, hogy javarészt a KSI edzőtermében, és nem Amerikában készült fel a meccsre.
- Ezt jól látta a Kokó, nem volt megfelelő, de nem is lehetett az. Nem voltak jók a körülmények egy profi felkészüléshez, hiszen a meccs időpontját két héttel a meccs előtt tudtam meg. Addig is készültem itthon, utána pedig kimentünk az Államokba. Több idő kellett volna, de ez nem rajtam múlt.
Erdei Madár Zsolt.jpgErdei Madár Zsolt.jpg

- Most, hogy egy év után sikerrel tért vissza, mennyire lesz más a következő meccs?
- Azt hiszem, hogy kellene egy nagyon komoly felkészülés. Évek óta halogatom, hogy felmegyek magaslati edzőtáborba, ezt legközelebb meg kell majd tennem, aztán kijövök Amerikába, és az itteni ellenfelekkel tudok majd sparringolni két vagy két és fél hónapot. Még nem vagyok annyira biztos magamban, hogy már a legnagyobbakat is kihívhatnám. Per pillanat még kevés lett volna, amit például tegnap produkáltam.

- Mi lehet a következő lépcső, nagyjából mikor bokszol legközelebb és kivel?
- Március-április környékén, inkább áprilisban. Alapvetően tőlem függ, mikor szeretnék meccselni, de az ésszerűséget is figyelembe kell venni: még nem tudom, milyen gálák vannak akkor, milyen sorrendben, melyiket melyik tévé közvetíti. Az ellenfélről egyelőre semmit nem tudok mondani.

- A meccse után következett a Martinez-Williams-csata. Látta Sergio Martinez brutális KO-győzelmét?
- Nem, mert odamentem a magyar közönséghez, meg akartam nekik köszönni a szurkolást. Ott vártak rám vagy kétszázan, és szépen szétkaptak engem. Egy telefonos felvételt láttam, az elég kegyetlennek tűnt.

Az Origo.hu interjúja
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5665
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32768
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel