Ellenfelekből barátok és üzlettársak

2014. 01. 05. 17:41
Ellenfelekből barátok és üzlettársak

Az egyetemes boxtörténelem igen sok trilógiát jegyez, és ezen belül a küzdő felek közt nem ritka a baráti kapcsolat sem. Az egyik ilyen sportbarátságot mutatjuk be a monokli.com olvasóinak.

Az egyik legismertebb ilyen Micky Ward és a 2009-ben elhunyt Arturo Gatti, vagy a tragikus körülmények közt elhunyt Diego Corrales és Joel Casamayor trilógia. Azt viszont már csak a legőrültebb boxrajongók tudják, hogy egy magyar profi ökölvívónak is van egy trilógiája, a legendás "Hajdúsági zúzógép" Matolcsi József vs. Gotthard Hinteregger párharc. Ám itt éppen szinte minden fordítva történt.

A két bunyós ugyanis csak a harmadik mérkőzésük után 8 évvel egy véletlen találkozás alkalmával került baráti, majd később üzleti viszonyba is. Ez, amiért honlapunk munkatársa megkereste az "illetékeseket" és egy kötetlen bécsi beszélgetés alkalmával megtudakolta az immár két jó barát közös terveit.

Hogyan kerültetek kapcsolatba egymással újra, és hogy lett ebből barátság?

M.J.: Ausztriában boxoltam egy címmérkőzésen, ahol a sors úgy hozta, hogy "Gotti" (Gotthard Hinteregger) volt velem a sarokban. Összenéztünk, hosszasan gondolkodtunk aztán egymást barátságosan megölelve és egyszerre felnevetve szinte azonos gondolatok jöttek ki belőlünk, hogy a sors nekünk valahol egy közös jövőt tervezett el. Ezután több alkalommal is találkoztunk, lementem hozzá a boxterembe és egy idő után elkezdtük tervezni a közös jövőnket.

Jó, jó, de előtte azért valamit árulj el nekünk a magánéletedről, hogyan, milyen körülmények között kerültél ki Ausztriába, hogyan viselte mindezt a családod?

M.J.: Egy rokonom által három évvel ezelőtt vendégmunkásként, a tanult szakmámban, szobafestő-mázoló-tapétázóként kezdtem el itt dolgozni, de ma már egy ismert gyorsétterem hálózatnál vagyok alkalmazásban, mint "hausmeister", emellett edzéseket is tartok Gotti termében. Most már a feleségem és a kislányom is itt van velem és itt is jár iskolába.

(A beszélgetés közben "Gotti" folyamatosan mosolyogva bólogatott, pedig eddig a beszélgetés magyar nyelven folyt, de ezután már németre kellett váltani.)

Gotti, a találkozásotok körülményeiről már mindent tudok, ezért erről külön már nem kérdezek semmit, viszont szeretném, ha beszélnél a rövid- és hosszú távú közös terveitekről.

G.H.: Először is Józsi segítségével szeretném felfuttatni a "Backyard Boxing" elnevezésű boxtermet, ahol az ökölvíváson kívül brazil jiu-jitsu versenyzők képzése is folyik. Szeretnénk amatőr, de főleg profi ökölvívókat képezni, edzés- és versenyzési lehetőséget is biztosítani a számukra.

Ha jól veszem ki a szavaidból, akkor ez azt jelenti, hogy mérkőzésszervezőként, és promóterként is szeretnél (szeretnétek) betörni a box-piacra?

G.H.: Pontosan! Azt viszont hozzátenném, hogy mi máshogy, másképp, más formában képzeljük el mindazt, amit manapság sokan mások csinálják. Mindketten boxoltunk "védett vagy menedzselt" vagy "saját magunkat menedzselve" ezért a mi versenyzőink elé a legkorrektebb szerződést kívánjuk letenni. Nem kihasználni, hanem élni és élni, hagyni. Mi ezt a filozófiát tesszük magunkévá.

Mi lesz, mi lenne a te és Józsi szerepe ebben a közös vállalkozásban, és mi lenne a vállalkozás neve? Esetleg a kettőtök névbetűiből egy rövidítés, vagy valami más?

G.H.: Gyakorlatilag mindent közösen csinálnánk, de mivel itt Ausztriában kevés az ökölvívó és nem rendelkezünk olyan komoly ökölvívómúlttal, sem mint Magyarország, ezért ezt a területet teljesen rábíznám, én pedig főleg a dél-európai és balkáni területeket venném a kezembe. A néven még nem gondolkoztam el, de szerintem a jelenlegi már jól ismert Backyard Boxing egészülne ki a "Promotion" kifejezéssel.

Most felmerült bennem egy kérdés, hogy a magyarországi piac gyakorlatilag teljesen fel van osztva. Nem féltek, hogy az erős magyarországi promóciók miatt komoly ellenállásba ütköztök Magyarországon?

G.H.: Én úgy gondolom, hogy ahol 2-3-4 embernek jut, ott az 5-iknek is. Józsi személye és ismertsége nekem elég arra, hogy komoly reményekkel induljunk a magyar piacon. Ráadásul mi nem a versenytársaktól szeretnénk elvinni, hanem az eddig felderítetlen kiaknázatlan területeket vesszük célba elsősorban. Ha pedig valaki mégis úgy döntene, hogy nálunk szeretné folytatni akkor kizárólag olyan versenyzőkkel, ülünk le tárgyalni, akiknek nincs, vagy lejárt a szerződésük más promócióknál.

Most pedig mindkettőtökhöz feltenném ugyanazt a kérdést; abban a tudatban, hogy már barátok, sőt üzlettársak lettetek, kesztyűt húznátok egymás ellen még egyszer? A kettőtök párharcának állása 2-1 Matolcsi javára...

G.H.: Természetesen, ha valaki mindkettőnk számára megfelelő ajánlatot tesz le, akkor felőlem mehet, és bizton állíthatom, hogy azon lennék, hogy kiegyenlítsem a számlát.

M.J.: Van az a pénz, amiért újra edzésbe állnék, hogy jól elverjem a száját. (mondta nevetve Matolcsi németül majd mosolyogva összeütötték az öklüket) 

Fejes László "JollyDee" írása
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2083
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel