„Eljött a nagy dráma ideje”

2018. 09. 12. 22:04
„Eljött a nagy dráma ideje”

Vasárnap hajnalban végre összecsap egymással a két középsúlyú világsztár.

Régóta fenik a késeket!

Vasárnap hajnalban végre összecsap egymással a két középsúlyú világsztár, a WBC/WBA világbajnok Gennady Golovkin (38 győzelem, 1 döntetlen) és kihívója, Saul Alvarez (49 győzelem, 1 vereség, 2 döntetlen).

Mint ismert, az első, tavalyi meccsük döntetlenre végződött, de azóta nagyon sokat változott a két harcos hozzáállása. Korábban ugyanis a legnagyobb tisztelettel nyilatkoztak egymásról, ám „Canelo” doppingbotránya miatt, ami meghiúsította a májusi mérkőzésüket, elmérgesedett a viszony.

A kazah világklasszis korábban nem ment bele a verbális adok-kapokba, csak a ringben volt „gyilkos”, azonban az elmúlt hónapokban felveszi a versenyt a bokszsport legnagyobb dumásaival is.

Golovkin a következőket mondta kedden, amikor megérkezett Las Vegasba, a vasárnap hajnali gála helyszínére
.

Mexikó függetlenségi napja nagy esemény az ökölvívásnak, és az ökölvívásért rajongóknak. Profi vagyok. Nem vagyok ideges, de nagyon izgatott vagyok, hogy harmadik alkalommal védhetem meg a címem Mexikó nagy ünnepén. Az én mexikói rajongóim igazi harcosok és igazi hősök. Ez visszavágó, ám ez már egy másik történet, egy nagyobb történet. Ez a küzdelem a legmagasabb szint számomra. 100 százalékos vagyok. Egészséges és erős. Ez volt az eddigi legjobb edzőtáborom. A legnagyobb színpadra készülök! Miért ne lennék boldog? Ha Canelo ad egy esélyt és harcol, ahogy azt többször is megígérte, én ki fogom ütni. Eljött a nagy dráma show ideje! - fogalmazott Gennady GGG Golovkin.

Sajnos itthon nem kerül képernyőre az év egyik legnagyobb profiboksz párharca.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel