Élethalálharccal zárul a B1 liga „B”-csoportja

2010. 10. 16. 13:04
Élethalálharccal zárul a B1 liga „B”-csoportja

Már csak két küzdelem van hátra a BoxingONE Championship „B”-csoportjában, így érdemes áttekinteni, hogy a DVSC mellett melyik csapat juthat még tovább az elődöntőkbe.

boxingoneBoxingone Ring

A B1 ligát figyelemmel követők bizonyára jól tudják, hogy egy héttel ezelőtt a DVSC hazai pályán bebiztosította továbbjutását, és a Galánta legyőzésével már biztos csoportelsőként folytathatja a sorozatot. De ki végez a „B”-csoport második helyén?

A csoport pillanatnyi állása
DVSC (5) 43 / 22 pont - már biztos első
KO Galanta (5) 35 / 16 pont
Vasas-KSC (5) 34 / 16 pont
Team Kosovo (5) 28 / 15 pont

A táblázaton zárójelben a lejátszott mérkőzések száma szerepel, amely eléggé egyértelmű, hiszen mindenki játszik mindenkivel, oda-vissza alapon. Tehát minden csapatnak egy mérkőzése van hátra (Vasas-KSC – DVSC valamint Galanta – Kosovo). A sorok végén az eddig megszerzett pontok szerepelnek. Győzelemért 5 pontot kaptak a csapatok, döntetlenért 3 pont járt, míg vereség esetén – ha teljes csapattal álltak ki – 2 pont került jóváírásra, hiányos csapatnál csak 1 pont került fel a táblára.

A csoport állásába beleszólhatnak még a segédpontok is! Ezeket az adott fordulóban lejátszott mérkőzések alapján számolja a liga, vagyis nem csak külön a csapatbajnoki sikerért jár a pont, hanem a lejátszott mérkőzések (vagyis a győzelem aránya) külön-külön is számítanak.

Mint látható, igen kiélezett a harc a második helyért. A KO Galánta, valamit a Vasas-Süllős-KSC-Btel csapat is 16 pontot szerzett az eddig lejátszott 5 forduló alatt, és a segédpontok is szoros képet mutatnak. Ebben a Galánta áll jobban, hiszen 35 segédpontot szereztek az eddig lejátszott küzdelmek során, míg a Vasas-KSC 34-et. De mivel egy győztes meccsért 2 segédpont jár, és fordulónként 7 párharc van (így összesen 14 segédpont kerül kiosztásra), gyakorlatilag csak statisztikailag van különbség a két gárda között.

Ennek fényében, hiába áll pillanatnyilag a második helyen a KO Galánta, helyzetük korántsem lesz egyszerű az utolsó fordulóban. Sőt! Galántára ugyanis az a Team Kosovo látogat, amely Albániából klasszisokkal töltötte fel a keretét, és így már nagyon masszív alakulatnak számít, amely ellen nem lesz egyszerű a biztos továbbjutást jelentő nagy különbségű siker megszerzése. Mert ha a felvidéki csapat biztosra akar menni az október 23-i Galánta-Kosovo mérkőzésen, akkor a 7 párharcból legalább 5-öt meg kell nyerniük, és még akkor is lesz miért izgulniuk. (Matematikailag csak egy tökéletes, 14:0 arányú sikerrel biztosíthatják be a továbbjutást - a szerk.)

Ez azért van, mert a Vasas-KSC – DVSC mérkőzést csak november 13-én játsszák le, és a hazai pályán szorítóba lépő magyar csapat már tudni fogja, hogy milyen arányban kell legyőzniük a már csoportgyőztes, és éppen ezért előzetesen meghatározhatatlan motivációval kötelek közé lépő DVSC-t. Ha a Galánta „csak” 10:4 arányban győzi le a Koszovóiakat, úgy a Vasas-KSC már egy 12:2-es DVSC elleni diadallal továbbjutó, hiszen pillanatnyilag csak egy segédponttal állnak a felvidékiek mögött.

Ám a Debrecent ismerve nem ennyire lefutott az utolsó forduló, hiszen Deél István mester fiai mindig, mindenhol a győzelemre törnek. Ha a DVSC nyer, vagy döntetlent játszik a Vasas-KSC otthonában, és a Galánta is kikap az albán válogatottakkal megerősített Koszovótól, úgy a balkáni alakulat, nevető harmadikként bejut az elődöntőbe!

A „B”-jelű csoport utolsó két mérkőzése
KO Galánta – Team Kosovo, október 23, Galánta
Vasas-KSC – DVSC, november 13, Kecskemét


A BoxingONE Championship hivatalos weblapja a www.boxingone.com címen érhető el, ahol a friss hírek mellett, fotógalériák, videók és versenynaptár várja az amatőr ökölvívás szerelmeseit. A B1 mérkőzésekről a liga televíziós partnere, a SportKlub Televízió sugároz összefoglalókat.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5661
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32763
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4276
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel