Egy új harcos feljövőben

2010. 11. 23. 11:00
Egy új harcos feljövőben

A Team Warrior fightere, Tavaszi Péter nyerte meg a november 20-i „Elit Alakulat” elnevezésű küzdősport gála négyfős, K-1 szabályrendszerű tornáját 71 kilóban.

Az elődöntőben a fiatal, feltörekvő békési versenyzőt, a WAKO Szervezet junior- és felnőtt Magyar Bajnokát, a szeptemberi junior világbajnokságot is megjárt Nagy Dánielt győzte le pontozással.

A másik ágon, a Twins Gym egyik kiválósága, Vásony Márton és a szegedi Full Contact SE. versenyzője, Siklódi József csaptak össze, melyben az utóbbi jutott tovább.
Tavaszi Péter az elődöntőben.jpgTavaszi Péter az elődöntőben.jpg

A tapasztalt, nagy ütőerejéről híres Siklódi, az elmúlt években rendre tarolta le ellenfeleit nemzetközi gálákon, de most a döntőben Nagy Tibor tanítványa, szisztematikusan bevitt combrúgásaival, kétséget nem hagyva diadalmaskodott felette. Hármoszor is számoltak a szegedi bunyósra, akit végül a gong mentett meg, így elmaradt a K.O. győzelem. Hozzá kell tenni, hogy senki nem gondolta volna a csarnokban, hogy Siklódi akár már az első számolás után is feláll, de ő rendkívüli harci szellemet tanúsítva, végül eljutott a küzdelem végét jelző utolsó gongszóig. 

- Az első küzdelmében Peti feszült volt, nem tudott elég felszabadultan bunyózni - ami érthető, hiszen nagyon akarta ezt a győzelmet - de így is egyértelműen nyert – értékelte tanítványa munkáját Nagy Tibor. - Úgy gondolom, hogy ez a torna egy mérföldkő lehet a további pályafutásában és az eddigi munkájához méltó győzelemmel akartuk zárni az évet, ámbár nem a legjobb teljesítményét produkálta most! „Pufók” srácként költözött fel pestre és tavaly februárban katasztrofális mozgással kezdte nálam a melót. Bár pozitív ember vagyok, mégsem gondoltam volna akkor, hogy ilyen rövid időn belül ennyit fog fejlődni, ami annak köszönhető, hogy rendkívüli szorgalma és nagy szíve van. Ahogy szoktam mondani, ő még mindig tanuló módban van sok tapasztalni valóval, de örülök ennek a győzelmének (is) és büszke vagyok rá, mert úgy gondolom, jó irányba halad. Meccsről-meccsre hozzá tudunk tenni valamit a bunyójához, és bár természetesen voltak és biztosan lesznek is még rosszabb teljesítményei, alapvetően egyre jobban, érettebben bunyózik, és hosszútávon ez számít.

- Amikor felköltöztem Budapestre, terveztem, hogy edzek majd és talán fogok is egy-két meccset vállalni, de nem gondoltam volna, hogy ennyire ez fogja kitölteni az életem – emlékszik vissza Tavaszi Péter. - Ma már teljesen e körül forog minden, ez tölti ki a napjaim, úgy élek, mint egy edzőtáborban. Dolgozok, edzek és pihenek. Ebben Tibinek van nagyrészt szerepe, mert azt mondta, van bennem potenciál, Ő motivált a további munkára. Személyes példájával meggyőzött arról, hogy ha hiszek és teszek a céljaimért, akkor azok elérhetők, bármilyen nehezek is a körülmények, de a lényeg nem is maga az eredményesség, hanem az odaadás és az út, amit járunk. A bunyó tartalmasabbá teszi az életem az által, hogy célokat látok magam előtt azon a területen, amit szeretek, ezért tudom, merre menjek és úgy teszek mindent, hogy elérjem ezeket.

- Korábban is edzettem már és volt is két edzőmeccsem, de azt a munkát egy lapon nem lehet említeni azzal, amit Tibitől tanulok, nem csak technikailag. Megtapasztalhattam, hogy mennyire összetett dolog ez a versenyzés, a versenyre való felkészülés, mennyire teljes embert kíván, ha napról napra ki akarom tágítani a saját határaimat. Ezenkívül, nagyon sokat beszél nekem, egy harcos hozzáállásáról, mentalitásáról, ami engem mindig megérintett és motivált. Hittem Neki, hogy jobb lehetek, nem csak, mint versenyző, hanem a hétköznapjaim is értékesebbek, tartalmasabbak lehetnek és így jobban becsülhetem magam.

- Természetesen, még sok tanulni valóm van, de mára már az a célom, hogy egyre jobb teljesítménnyel, apránként előrébb lépjek és idővel, az ország egyik legjobb 70 kilós bunyósa legyek ebben a szabályrendszerben. Nem sietek…
 - zárta gondolatait a K-1 tornagyőztes fighter.
Nagy Tibor és Tavaszi Péter - Team WarriorTeam Warrior

A döntő mérkőzést a teltházas közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta, majd Dr. Csábi Bettinától vehették át a versenyzők a díjakat! A gála majd’ két órás összefoglalóját november 27-én, szombaton, 17:30-kor sugározza a Sport2 televízió! 

(Team Warrior)
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4401
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel