Dübög a gála: Dübögő Gála

2011. 09. 05. 06:49
Dübög a gála: Dübögő Gála

Békésen tavaly szeptemberben nagy sikert aratott az a küzdősport gála, amelynek keretében K-1, muay thai, MMA, full-contact mérkőzéseket láthatott a szép számú nézősereg. Késő estig biztatta a közönség kedvenceit. Már akkor sejthető volt, hogy a szervezők ezt a sikeres rendezvényt szeretnék megismételni. Aztán Békéscsabán rendeztek egy sikeres gálát. Most, szeptember 17-én, szombaton 16 órai kezdettel ismét Békésen, a Városi Sportcsarnokban rendezik meg a Dübögő Gála küzdelmeit. A szervezőbizottság „motorját”, Szabó Sándort kérdeztük erről /interjú lent/.

- A tavalyi gála várakozáson felül sikerült. Az ideiben lesz változás?
- Igen, egy részük anyagiak függvénye, terveink szerint több meglepetéssel és újítással várjuk a nézőket. K-1 és MMA mérkőzések lesznek zömében, s néhány low-kick küzdelemmel.

- Kik vesznek részt rendezésben?
- Surman Zoli, és a Surmann Boksz Klub ismét fontos részt vállal, Békéscsabáról Hricsovinyi Károly, akivel a ringes megyei ütő-rúgó sportokat fogjuk össze és Én, vagyis megmaradt a tavalyi „hármas”. Szeretnénk a tehetséges fiataloknak is teret adni a gála fő programjában színre lépő profik mellett. A fő mérkőzés Rácz Dénes búcsúmérkőzése lesz egy jó képességű román ellenféllel szemben. Leültünk, megbeszéltük, megköszönjük neki ezt a hosszú sporttevékenységét, együttműködését, és átengedjük a civil életnek. Ezt a mérkőzést is nehezen vállalta el, de hozzá méltó búcsút szeretnénk tőle venni. Itt fog elköszönni szurkolóitól.

- Kik lesznek még a gála kiemelt résztvevői?
- A kick-box világbajnok Szabó László és a többszörös válogatott Benedek Zsolt, mindketten a Békéscsabai lakótelepi SE versenyzői, akik mostanában K-1 szabályrendszerben is eredményesen versenyeznek, biztosan látványos küzdelmeket vívnak majd ellenfeleikkel. Süli József Gyuláról is K-1-ben indul. Az MMA-ban Békés megye ismert harcművész egyéniségei, Niedermayer Zsolt, Kerepeczki Gábor, Dolog György, Petrovszki Attila, Kiss Károly , Ökrös Sándor és az eleki Radnóti Dániel – Ők hozhatják majd be a közönséget.

- Nekik nagy szurkolótáboruk is van!
- Igen, elsősorban Ők a közönségvonzók, de még a fiatalokat is elkísérik barátaik, szurkolóik.

- Egy ilyen gála nem valósulhat meg támogatók nélkül.
- Igen, a Dübögő étterem tulajdonosai, Zsíros László és Czira László most is támogatnak bennünket fő szponzorként.

- Hány küzdelmet láthat a nagyérdemű?
- Most 28 párt terveztünk, persze ez változhat, hiszen ezekben a szabályrendszerekben sok a sérülés, már érkeztek visszajelzések ujjtörésekről, kisebb sérülésekről, ami vele járója a küzdősportoknak. Szerintem 23 küzdelem várható.

- A tervezett listán szerepel Szabó Alex. Mint menedzser, edző és édesapa… tervezett neki mérkőzést?
- Terveztem, de Ő is a beteglistán van, még nem tudjuk mi lesz… Szeretnénk Alexnek, aki junior magyar bajnok lett az idén és világkupa ezüstérmesünk mérkőzést szervezni. Ha a betegség nem hátráltatja, az létre is jön.

- Sok a megyei versenyző.
- Igen, mert hozzák a szurkolóikat, és különleges hangulatot jelent. A megyei versenyzőknek az ország más részéről próbáltunk ellenfelet szerezni, ez nem mindig sikerült, így Romániából például három (!) csapat jön harcosaival. Harciasak, látványosan, őszintén küzdők, tűzről pattantak, nagyon kemény küzdelmek lesznek. Érdemes lesz megnézni!
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel