Dual Series: Csak Kovács Mária győzött

2010. 11. 18. 18:36
Dual Series: Csak Kovács Mária győzött

A Kaliforniában zajló Dual Series női nemzetközi torna első napján a magyar lányok a négy amerikai csapat közül a kék 2-es számú ellen léptek a kötelek közé. Az olimpiai súlyokban megrendezett versenyen elsőként az 51kg-os Mizsei Vivien küzdött meg Alex Love-val. A küzdelmes mérkőzésen Vivien nem tudta akaratát rákényszeríteni ellenfelére és a gyakori adok-kapokból Love jobban tudott kijönni, így pontozásos győzelemmel hagyhatta el a szorítót az amerikai versenyző.

Következett a 60kg-os kategóriában Pikács Mercédesz, aki az aktuális VB bronzérmes Queen Underwood ellen húzott kesztyűt.. Underwood a barbadosi világbajnokságon Katie Taylortól kapott ki az elődöntőben nagyon szoros mérkőzésen. A képzett és nagyon erős amerikainak kétszer is sikerült az írt leütnie, aki csak az utolsó pillanatokban tudta a maga javára fordítani a mérkőzést. Mercédesszel szemben rögtön magához ragadta a kezdeményezést a hazai ökölvívó. Sajnos Pikács nem tudott mit kezdeni Underwood erejével és lendületével. A 3.m-ben egy amerikai találatot követően a magyar lányra számolni kellett majd a bíró a mérkőzés beszüntetése mellett döntött.

Utolsó párként mérkőzött meg a 75kg-os súlycsoportban Kovács Mária és Alyssa Defazio. A Golden Gloves bajnok és a kontinentális bajnokság bronzérmese ellen Marcsi végig irányította a mérkőzést. Tudatos, határozott bokszot bemutatva folyamatosan növelve előnyét 9:19-re verte Defazio-t. Teljesítménye a hazai közönségből és szakemberekből is elismerést váltott ki.

Holnap a piros kettes elnevezésű amerikai csapat ellen lépünk a szorítóba, amely csapatban betegség miatt változás történt. Ugyanis a 75kg-os Tiffanie Hearn (az USA első számú válogatottja) megbetegedett, őt Alyssa Defazio helyettesíti, így holnap Kovács Máriával lejátsszák a visszavágót is.

Holnapi párosítás:
Mizsei Vivien – Cynthia Moreno (USA)
Pikács Mercédesz – Mikaela Mayer (USA)
Kovács Mária – Alyssa Defazio (USA)

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5702
Fekete László ambiciózus tervei
12745
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
404
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3074
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel