Dimitrenko: a legnagyobbak is kikaptak

2009. 07. 06. 20:50
Dimitrenko: a legnagyobbak is kikaptak

Szombat este élete első vereségét könyvelhette el a fantasztikus felépítésű, és remek képességű nehézsúlyú profi ökölvívó, Alexander Dimitrenko (29-1), aki többségi döntéssel kapott ki Eddie Chamberstől, s így elbukta a honfitárs Vlagyimir Klicsko kihívásának jogát.

A bokszoló a meccs másnapján, a sajtótájékoztató ideje alatt töltötte be a 27. életévét, vagyis még mindig nagyon fiatalnak számít a súlycsoportjában.

„Ez a mai nem az én napom volt” – fogalmazott Szása. „Már a bejövetel sem esett jól, a ringben mintha lefogták volna a kezeimet, így az ütések nem úgy jöttek, mint normálisan. De nem keresek mentséget, egyértelműen kikaptam. Szeretném a meccset kielemezni edzőmmel, Fritz Sdunekkel, és tanulni belőle. Az ember mindig a kudarcokból tanulhatja a legtöbbet!”

„A nagy bokszolók is veszítenek, de nem töri meg őket a kudarc, és amikor visszatérnek, még erősebbek, mint előtte. Én csak 27 éves vagyok, nem egészen fél órája. Nehézsúlyban a legjobb időszak 30 év fölött kezdődik.”

„A célom továbbra is, hogy megküzdhessek a világbajnoki címért. Eltökéltebb vagyok, mint valaha, és sikerrel fogok járni. Sajnálom, hogy ma csalódást okoztam, de ilyen az élet, ami a vereség után is folytatódik.”

Bárhogy is lesz Dimitrenko karrierjének folytatása, ezzel a nyilatkozattal bizonyára újabb szurkolókat szerzett.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5655
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32738
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4271
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
96
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel