DeGale az új Európa-bajnok

2011. 10. 16. 04:01
DeGale az új Európa-bajnok

A szombat esti liverpooli profibox gála „második számú” főmérkőzésén a nagyközépsúly Európa-bajnoki öve került terítékre, ahol a lengyel Piotr Wilczewski (29-2) lépett kötelek közé címvédőként, míg a britek olimpiai bajnoka, James DeGale (11 győzelem – 1 vereség) volt a kihívó. Mint ismert, DeGale májusban pontozással kikapott honfitársától, George Groves-tól, így némileg meglepő volt, hogy Frank Warren promóter a kemény lengyel ellen szervezte meg a visszatérését. DeGale jól kezdett, s a 2. menet végén keményen meg is csípte riválisát, ám a lengyel a következő menetekben fordított, sőt, az 5. körben az angol is átélt néhány veszélyes pillanatot. A kihívó később magára talált, és a számára „előnytelen” stílusban – azaz közel- és belharcban – vívta ki a győzelmet. James DeGale 114-114, 115-113 és 115-113 arányban (azaz többségi döntéssel) lett kontinensbajnok.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel