David Haye: lerombolom a Klicskókat, mint Audley-t, aztán visszavonulok

2010. 11. 15. 14:32
David Haye: lerombolom a Klicskókat, mint Audley-t, aztán visszavonulok

A WBA (Boksz Világszövetség) nehézsúlyú világelsője, a brit David Haye (25 győzelem – 1 vereség) soha nem volt a szerénységéről híres, és most, hogy szombaton kiütötte olimpiai bajnok honfitársát, újabb hadjáratot indított a Klicsko-fivérek ellen.

David Haye vs Audley HarrisonDavid Haye vs. Harrison

A nemzetközi szaksajtó egyértelmű véleménye, hogy a manchesteri mérkőzés minden idők legrosszabb nehézsúlyú párosítása volt, hiába volt a kihívó egy olimpiai bajnok, és hiába várták óriási érdeklődéssel az összecsapást Nagy Britanniában. Harrison ugyanis nagy hanggal készült a küzdelemre, de a ringben gyakorlatilag semmit sem mutatott, Haye az első próbálkozásra befejezte a meccset.

A hírek szerint Haye komolyan gondolja, hogy jövő októberben visszavonul, így „most vagy soha” alapon el kell kezdeni a tárgyalásokat a Klicsko testvérekkel. „Úgy érzem, egy este alatt is legyőzném mindkettőt. Ugyanúgy fogom lerombolni őket, mint Audley-t” – mondta David Haye.

Ám Vlagyimir Klicsko állítása szerint Haye rémült, és nem gondolja komolyan a küzdelmet. Ezzel kapcsolatban az angol a következőket mondta: „Ő, valóban. Ha aláírja a szerződést, majd meg fogom mutatni neki, hogy mennyire meg vagyok ijedve!”

A nagyszájú fenegyerek ellenfelét, Audley Harrisont kikezdte a manchesteri publikum, akinek komoly megaláztatáson kellett átesnie, mire elhagyta a küzdőteret.

„Nem tudom sajnálni őt, mert annyira sokat beszélt arról, hogy mit szándékozik tenni velem” – mondta Haye. „Azt mondtam a meccs előtt, hogy nem fogunk három menetnél többet a ringben tölteni, láttam a szemeit, és tudtam, hogy befejezhetem a csatát.” 

A szombati meccs felvétele - videó >>>

„Harrison sok embert meggyőzött a mérkőzés előtti beszédeivel, hogy le tud győzni engem. A sebességemmel és az erőmmel sok embert kiütöttem már, és engem szintén nem könnyű megütni” – folytatta a bajnok. „Mostantól a karrierem utolsó évére koncentrálok, senki nem fog rávenni arra, hogy 2011. októbere után még ringbe lépjek. 20 év óta bokszolok, és megfogadtam, hogy a 31. születésnapom előtt kiszállok.”
David Haye head off KlitschkosDavid Haye Vlagyimir Klicsko fejével

„Én vagyok a legjobb, és be fogom bizonyítani Klicskóék ellen. Garantálom, hogy a küzdelem meg fog történni” – fogalmazott. „Tudják, hogy nekik harcolniuk kell velem, mert én vagyok a nagy attrakció, és eljött az én időm. Azt akarom, hogy a szurkolók nagy bajnokként emlékezzenek rám, és az utolsó két ellenfelemet ki fogom ütni, hogy megkapjam ezt a státust.”

A hírek szerint Haye – bokszolói karrierje lezárása után – filmezni fog. Állítólag már meg is kapta a legújabb James Bond film szövegkönyvét, mert a tudósítások szerint jó eséllyel pályázik a következő 007-es film főszerepére, ha Daniel Craig tényleg kiszáll a sorozatból.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4401
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel