David Haye: Fury tudja, hogy legyilkolnám

2015. 12. 01. 18:54
David Haye: Fury tudja, hogy legyilkolnám

A visszatérő David Haye (26 győzelem – 2 vereség) elmondása szerint tudja, hogy a nehézsúlyú világbajnok Tyson Fury valójában miért nem akar kötelek közé lépni ellene.

Mint ismert, David Haye és Tyson Fury 2013-ban küzdött volna egymás ellen, ám az előbbi bunyós kétszer is lemondta a párharcot sérülés miatt, majd ezen oknál fogva vissza is vonult. Fury ezt nem tudja megbocsátani a visszatérésére készülő 35 éves honfitársának, hallani sem akar róla, és elmondása szerint semmi pénzért nem kötne le vele mérkőzést.

Ám Haye-t sem kell félteni, azonnal kontrázott. „Nem őt akarom, hanem a nála lévő öveket. Sokat elárul egy új bajnokról, amikor azt mondja, nem bokszol azzal a férfivel, aki a legnagyobb érdeklődés hozza, és akivel legnagyobb pénzt kereshetne. Nem akarja a legnagyobb meccset a földön! Tudja, hogy az én stílusom totálisan legyilkolná az ő stílusát.”

Haye Vlagyimir Klicsko teljesítményére is kitért. „Klicsko nem indított ütéseket, s ilyet még soha nem láttam tőle. Lehet, hogy csak rossz napja volt, de érzésem szerint vége van, megrágta őt az idő vasfoga.”
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4388
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel