Csúcsra járatott magyar boksz - két arany a junior Eb-n

2011. 07. 04. 13:44
Csúcsra járatott magyar boksz - két arany a junior Eb-n

Minden idők legsikeresebb junior (15-16 évesek) Európa-bajnokságán van túl a magyar válogatott: Herczeg Norbert (54 kg) és Hámori Ádám (75 kg) is a dobogó tetejére állt Keszthelyen!

A döntőkre megérkezett Keszthelyre Erdei „Madár” Zsolt, két súlycsoport korábbi profi világbajnoka, aki a közelmúltban az amerikai Byron Mitchell elleni szenzációs győzelmével jelezte, kész Amerika meghódítására.

A szorítóban Herczeg Norbert folytatta remeklését – az elődöntőben oroszt vert -, az első menetet 6:3-ra nyerte meg a török ellen, a másodikban tartotta a különbséget, majd a harmadikban rátett még egy lapáttal, és a közönség üdvrivalgása közepette 16:11 arányú győzelmet aratott. A hajrában volt két olyan ütése, amelyek után azt hittük, Ovat lemegy – de a szívós török lábon kibírta a háromszor két percet.

„Ez volt a titkos vágyam, az aranyéremért jöttem Keszthelyre. Köszönöm edzőmnek, Konkoly Istvánnak, aki megtanított bokszolni, s aki a mai napig a mesterem, továbbá Farkas Józsefnek, aki a válogatottban foglalkozik velem”, mondta a kecskeméti Herczeg, aki szegről-végről rokona is Konkolynak.
Herczeg Norbert bokszHerczeg Norbert boksz

Hámori Ádámnak is ott voltak a rokonai Keszthelyen: birkózó édesapja, édesanyja és Luca húga. És a családi segítség hatott is: a kőszegi 75 kilós srác is Európa-bajnok lett! Az első menet után még grúz ellenfele vezetett 5:4-re, a második után már a szőke, magas Hámori állt jobban (7:6), a vége 12:10 lett ide, teljesen megérdemelten.

„Két és fél éve kezdtem el bunyózni, addig birkóztam, és édesapám először nem örült, amikor átálltam a bokszra. De amikor rögtön az első versenyemet megnyertem, megnyugodott”, mondta Varsányi Áron tanítványa. 
Hámori Ádám bokszHámori Ádám boksz

„A magyar boksz nem hagyja magát leírni, ez a társaság még sokra viszi a felnőtt mezőnyben is!”, jelentette ki Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke.

A magyarok tehát két arannyal és három bronzzal fejezték be a viadalt, ez minden idők legjobb teljesítménye ebben a korosztályban.

Az éremtáblázaton nyolc arannyal az oroszok végeztek az élen, Magyarország és Anglia két-két, Ukrajna egy aranyéremhez jutott.

A torna legjobb bokszolójának a könnyűsúlyú orosz Temirlan Batdijevet választották meg. 

A döntők eredménylistája

46 kg: Araz Gulmammadov (azeri)-Timur Pirdamov (orosz) p. v. 7:9

48 kg: Luke McCormack (angol)-Viktor Petrov (ukrán) p. v. 8:10

50 kg: Pat McCormack (angol)-Juszup Gazajev (orosz) p. gy. 13:10

52 kg: Pawel Polski (lengyel)-Danyil Samszutgyinov (orosz) p. v. 7:17

54 kg: Nurettin Ovat (török)-Herczeg Norbert (KSC) p. v. 11:16

57 kg: Iszmail Aszkerov (orosz)-Arszen Ablajev (ukrán) p. gy. 11:3

60 kg: Dzsemal Salamberidze (grúz)-Temirlan Batdijev (orosz) p. v. 12:19

63 kg: Isaac McLeod (angol)-Giorgi Szarkiszovi (grúz) p. gy. 8:5

66 kg: Jegor Garbunov (fehérorosz)-Abdul-Kerim Tarpajev (orosz) p. v. 6:14

70 kg: Olekszandr Hizsnyak (ukrán)-Magomed Magomedov (orosz) p. v. 6:9

75 kg: Hámori Ádám (Fitt-Box Kőszeg)-Vaszil Cicilasvili (grúz) p. gy. 12:10

80 kg: Vitalij Horin (fehérorosz)-Ali Sabanov (orosz) d. f. 2. m.

+80 kg: Andrej Sztockij (orosz)-Mahammadali Tahirov (azeri) d. f. 3. m.

forrás: www.boxing.hu
szerző: Ch. Gáll András

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4403
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel