Csötönyi Sándor: Most kell a bravúr!

2012. 05. 13. 15:04
Csötönyi Sándor: Most kell a bravúr!

Igaz, hogy csak három súlycsoportban – 51, 60 és 75 kg –, de a női ökölvívás is megmutathatja magát a londoni olimpián. A kínai Qinhuangdao-ban rendezett kvalifikációs világbajnokságon a második nap végre magyar sikerekről is szólt, hisz a nyári játékokon bemutatkozó súlycsoportok közül kettőben sima pontozásos győzelmet aratott Ancsin Katalin (51 kg) és Szabó Beáta (60 kg), és ezzel csatlakoztak a 8. helyen kiemelt Kovács Máriához a legjobb 32 között.

A három súlycsoport első 8-8 versenyzője, illetve földrészenként csak a legjobb négy szerez kvótát a londoni játékokra. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke úgy véli, dicséretes, hogy túljutottak az első körön, ám a neheze még hátra van, és bizony hatalmas bravúrra lenne szükség ahhoz, hogy olimpiai kvótához jussanak. Ancsin következő ellenfele a kínai világbajnoki címvédő Zsen Can-can, Szabóé a 8. kiemelt bolgár Denisa Eliseva, míg Kovács Mária hétfőn kezd majd a 16 közé jutásért, ellenfele még nem ismert.

A rohamosan fejlődő női ökölvívás újabb történelmi pillanathoz érkezett. A kínai Qinhuangdao-ban megrendezésre kerülő világbajnokságon első alkalommal küzdhetnek meg három súlycsoportban (51kg, 60kg, 75kg) az olimpiai részvételi jogokért a hölgyek. Egy biztos, nem lesz egyszerű kivívnia a londoni kvótát a három súlycsoport magyar versenyzőjének – Ancsin Katalin (51 kg), Szabó Beáta (60 kg) és Kovács Mária (75 kg) –, ugyanis Kínában rendezik az egyetlen kvalifikációs versenyt, ahol 24 kvóta fog gazdára találni, súlycsoportonként 8-8, ráadásul Európából kizárólag a legjobb négy lehet ott a londoni debütáláskor.

Mindenesetre a magyarok mindent megtesznek a jó szereplésért, hisz az olimpiai kvalifikációs helyekért hajtó mindhárom hölgy már tagja a legjobb 32 mezőnyének. A legkönnyebb dolga a 75 kilós Kovács Máriának volt, ugyanis kétszeres világ-, és háromszoros Európa-bajnokunkat a 8. helyen emelték ki, így csak hétfőn mutatkozik majd be a 16 közé jutásért, mégpedig a német Andrea Strohmaier és a marokkói Soukayna Rabih találkozó győztese ellen lép ringbe. A legeredményesebb magyar női ökölvívónk sorsolása nem olyan rossz, a negyeddöntőben találkozhat a háromszoros világbajnok, címvédő Mary Spencerrel, ám ha odáig eljut, és a legjobb nyolc között nem lesz, csak négy európai, akkor Kovács Mária olimpiai résztvevő.

Az 51 kilós Ancsin Katalin viszont bokszolt a 32 közé jutásért, és sima, 14:7-es pontozással legyőzte a nigériai Oluwatoyin Oladejit. Szükség is volt az önbizalomnövelő sikerre, ugyanis a magyar lány a nyolcaddöntőért a vasárnapi programban nem mással, mint az első kiemelt, hazai Zsen Can-can ellen bokszol majd, aki nem más, mint a súlycsoport világbajnoki címvédője.

A 60 kilósok mezőnyében Szabó Beáta az első menetben ránk ijesztett a nepáli Saraswati Rana ellen, ám utána nagyon taktikusan és jól bokszolva végül fordított, és meggyőző fölénnyel, 16:7-re nyert. Bea a következő körben szintén kemény ellenfelet kapott, ugyanis a 8. kiemelt bolgár Denisa Eliseva ellen kell hétfőn kivívnia a legjobb 16-ba jutást.

Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke elmondta, abban a három súlycsoportban, ahol az olimpiai szereplésért zajlanak a meccsek, rettenetesen kemény a magyarok sorsolása, de aki ki akar jutni Londonba, annak a legjobbakat is le kell tudnia győzni.

„Mindhárman az első kiemelt ágára kerültek, így tényleg nagyon nehéz a sorsolásuk. Kati és Bea tisztességesen hozta az első meccset, ahol mindkettőjüktől elvárható volt a győzelem. Ám most kell a bravúr, mert különben nem juthatnak kvótához. Mindig azt mondtam, egy olimpiára nehezebb kijutni, mint ott jól szerepelni, és ez a jelenlegi helyzetünkre is igaz” – fogalmazott a MÖSZ elnöke.

A válogatott szövetségi kapitánya szerint mindkét olimpiai kvótára hajtó magyar bokszoló jól teljesített, ám az újabb sikerhez nem száz, hanem százhúsz százalékra lesz szükségük.

„Amit a világbajnokság kezdetekor is elmondtam, azt várom mindenkitől, hogy a legyőzhető ellenfelek ellen hozzák a meccseket, azt most mind Kati, mind pedig Bea maximálisan teljesítette. A következő ellenfelek ismeretében azt mondom, hatalmas fegyvertény lenne, ha győznének, éppen ezért azt várom el tőlük, mint ahogy a többiektől is, hogy a ringbe belépve mindent tegyen meg a győzelemért, aztán majd meglátjuk, hogy mindez mire lesz elég. A sorsolás ismeretében továbbra is fenntartom, hogy hatalmas bravúrt jelentene a magyaroktól, ha sikerülne kvótát szerezniük” – jelentette ki Kovács László.

A kínai olimpiai kvalifikációs világbajnokság vasárnapi magyar érdekeltségű mérkőzései
48 kg: Böde Anita (edző: Buga Kálmán, Turu István) – Kim Myung (dél-koreai)
51 kg: Ancsin Katalin (edző: Balzsay Károly) – Zsen Can-can (kínai)
54 kg: Némedi Varga Csilla (edző: Egresits Tamás) – Julianna Söderström (svéd)
64 kg: Csősz Nikolett (edző: Forgács Sándor) – Meena Rani (indiai)

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel