Csókára, Harcsára és Bernáthra lecsaptak

2016. 12. 24. 09:24
Csókára, Harcsára és Bernáthra lecsaptak

A Genfi-tó partján tartotta rendkívüli, jubileumi közgyűlését az AIBA, egyszersmind sor került a WSB, a szövetség által működtetett félprofi világliga draftjára.

A Genfi-tó partján tartotta rendkívüli, jubileumi közgyűlését a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA), egyszersmind sor került a World Series of Boxing (WSB), a szövetség által működtetett félprofi világliga draftjára, a játékosbörzére. Utóbbin az öt magyar jelöltből hárman elkeltek.

A montreux-i közgyűlésen – amellett, hogy a szervezet megalapításának 70. évfordulóját, továbbá Vu Csing-kuo, a 2006 óta regnáló elnök ugyancsak 70. születésnapját ünnepelte – számos lényegbevágó döntés is született. Nem ilyen, hogy felvették a tagországok közé a Karib-tengerben fekvő Szent Márton-szigetet, s ezzel 201-re nőtt a tagállamok száma. Ennél jóval fontosabb, hogy a jövőben mind az öt pontozó értékelését figyelembe veszik a meccseken, eltörölve azt a gyakorlatot, hogy az ítészek közül három pontszámát választja ki véletlenszerűen érvényesnek a számítógép. A jövőben komputer sorsolja a pontozókat és a bírót a mérkőzésekre, nem pedig a bíróküldő bizottság delegálja őket, ezzel is csökkentve a riói olimpián is tapasztalt csalások lehetőségét. Az új rendszer közmegelégedésre debütált a novemberi, szentpétervári ifjúsági vb-n. 2017-ben a hamburgi férfi vb (augusztus 25.-szeptember 3.) és a jakutszki férfi Eb (Európától nyolc időzónára) a fő sportági esemény, utóbbi időpontja még ismeretlen, s felmerülhet még más jelentkező is. 

Jóllehet mindenki arra számított, hogy a rendkívüli közgyűlést az a nyilatkozatháború tematizálja, amelyet Ho Kim, a tavaly eltávolított ügyvezető igazgató és Vu elnök között zajlott a New York Times hasábjain, de erről szó sem esett a kongresszuson. (Távirati stílusban arról van szó, hogy a WSB 2010-es gründolásakor a félprofi világliga beindításához tízmillió dolláros segítséget nyújtott az AIBA-nak a Benkons MMC nevű bakui székhelyű cég kölcsön formájában, amelyet a mai napig nem fizetett vissza a világszövetség. Vu és a végrehajtó bizottság azt állítja, az egész ügyletet Ho intézte, s minderről az elnöknek nem volt tudomása, ezzel szemben a bukott dél-koreai sportvezető szerint minden az elnök tudtával, sőt, tevékeny részvételével zajlott. Ami tény: a tízmillió dolláros kölcsön folyósítása után szignifikánsan megnőtt az azeri bokszolók eredményessége a világversenyeken. Szintén tény, hogy a tízmillió dollárból 4,5 millió szőrén-szálán eltűnt, illetve a KPMG könyvvizsgáló cég átvilágítása kimutatta, hogy ekkora összeggel nem tudnak elszámolni az AIBA-nál.) 

Az esti gálaműsor fénypontja Vladimir Klicsko megjelenése és szívhez szóló beszéde volt. Kihirdették a különdíjasokat: az év bokszolója a riói olimpia üzbég 49 kilós bajnoka, Haszanboj Dusmatov, iiletve a brit Nicola Adams (női 51 kg, kétszeres olimpiai bajnok) lett. Magyarország képviseletében Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke és Győriné Tóth Zsuzsanna nemzetközi igazgató vettek részt az eseménysorozaton. 

Szerdán a szomszédos Lausanne-ban, az AIBA székhelyén tartották a hetedik idényét kezdő WSB draftját, amelyre a MÖSZ Csóka Nándort (52 kg), Varga Miklóst (60), Bacskai Balázst (69), Harcsa Zoltánt (75) és Bernáth Istvánt (+91) jelölte. Némi meglepetésre a tavaly a venezuelai csapatban szereplő népszerű Bacskai és a korábban már megszűnt milánói franchise-t erősítő Varga, a két rutinos harcos nem kelt el, ugyanakkor a londoni British Lionhearts, az Oroszlánszívűek gárdája kiválasztotta az újonc Csókát és megtartotta a legutóbb is a briteknél szolgáló Harcsát, míg a marokkói Atlas Lions, az Atlasz-hegység Oroszlánjai lecsaptak a korábban az asztanai klubban megforduló Bernáthra. 

A 2017-es szezont az eddigi 16 helyett már csak 12 csapat kezdi meg, ami bizonyos anyagi problémákra enged következtetni. A 12 franchise-t földrajzi alapon három csoportba osztották, az amerikai csoportba az Argentina Condors, a címvédő Cuba Domadores, a Caciques Venezuela és a még névvel sem rendelkező kolumbiai franchise került, az európaiba a marokkói Atlas Lions, a francia The Fighting Roosters (Harcos Kakasok), a British Lionhearts (Oroszlánszívűek) és az Italia Thunder (Villámlás) került, míg az ázsiaiba az ugyancsak még névtelen orosz csapat, a kazah Astana Arlans (Farkasok), a China Dragons (Sárkányok) és az üzbég Uzbek Tigers (Tigrisek). A legtöbb csapat hazai erőkből építkezik, csak a britek, marokkóiak, franciák és venezuelaiak dolgoznak „hozott anyagból”.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
15826
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9434
Döntetlen a Mike Tyson vs. Roy Jones mérkőzésen
6403
Mike Tyson visszatérő mérkőzése itthon is látható lesz
4294
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel