Crawford remek mérkőzésen védte meg trónját

2019. 12. 15. 12:50
Crawford remek mérkőzésen védte meg trónját

Vasárnap hajnalban New Yorkban került megrendezésre az összecsapás.

Papírforma eredmény.

Vasárnap hajnalban New Yorkban rendezték azt a profibox gálát, melynek főmérkőzésén a WBO váltósúlyú világbajnoka, Terence Crawford (36 győzelem, 0 vereség) tette kockára trónját, éspedig a litván Egidijus Kavaliauskas (21 győzelem, 1 vereség, 1 döntetlen) ellen. Nem volt rossz küzdelem (sőt!), és bár a 3. menetben a ringbíró úgy döntött, hogy nem számol a padlóra kerülő Crawford-ra, a kihívó jobbosát még nagyon sokan/sokszor elemezni fogják. A küzdelmet a 4. menettől kezdte a címvédő uralni. Ugyanakkor Crawford a 7. menetben is több kombinációt benyelt, ám még ebben a három percben padlóra küldte kihívóját egy jobbhoroggal. Crawford innentől kezdve komoly fölénybe került, s a 9. menetben már be tudta fejezni a párharcot: előbb egy felütéssel, később egy jobbhoroggal küldte le Kavaliauskas-t – a második után a ringbíró TKO-t hirdetett.

Úgy éreztem, hogy egy kicsit szórakoztatnom kell. Erős harcos, szívós, és sikerült a szurkolóknak emlékezetes estét varázsolni. Kavaliauskas a küzdelem során egyszer sem csípett meg, átgyalogoltam a legjobb ütésein is, és kiszolgáltam a közönséget. A legjobbakkal akarok harcolni. - fogalmazott Crawford.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32782
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4279
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel