Cleverly és Groves is segíti Kesslert sparringokkal

2013. 05. 07. 17:55
Cleverly és Groves is segíti Kesslert sparringokkal

Május 25-én, Londonban rendezik az IBF és a WBA nagyközépsúlyú világelsők címegyesítő összecsapását, vagyis a Carl Froch – Mikkel Kessler mérkőzést. A két klasszis 2010-ben egyszer már találkozott a ringben, Dániában a hazai bunyós diadalmaskodott.

A 34 esztendős Mikkel Kessler (46 győzelem – 2 vereség) természetesen keményen készül a mérkőzésre, ráadásul ezen a héten három ismert, veretlen kiválóság segíti kesztyűpartnerként, köztük két brit: a WBO félnehézsúlyú világelső (!) Nathan Cleverly (26 győzelem – 0 vereség), a feltörekvő, WBO ranglistavezető nagyközépsúlyú George Groves (18 győzelem – 0 vereség) és a WBC félnehézsúlyú junior vb-címvédő Erik Skoglund (16 győzelem – 0 vereség).

Ilyen szparringpartnerek mellett nem meglepő, hogy Kessler optimistán várja a küzdelmet.

„Nagyszerű, hogy itt vannak Koppenhágában. Ez a legjobb felkészülés, amit kérhettem. Ennél a három srácnál nincs jobb, akikkel sparringolni lehetne. Fiatalok, éhesek, veretlenek, akik arra törekednek, hogy kitolják a határaimat. Pontosan ez kell, hogy ismét legyőzzem Froch-csot.” – mondta Kessler.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2083
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel