Chisora igazi nehézsúlyú pofonokkal várja Usyk-ot

2020. 03. 11. 20:42
Chisora igazi nehézsúlyú pofonokkal várja Usyk-ot

Az ukrán szerint teszt lesz, az brit szerint nincs helye Usyk-nak nehézsúlyban.

Háború lesz.

Május 23-án, Londonban kerül megrendezésre a a profibox gála, melynek főmérkőzésén a korábbi vitathatatlan WBC/WBO/WBA/IBF cirkálósúlyú világbajnok ukrán Oleksandr Usyk (17 győzelem, 0 vereség) az egykori nehézsúlyú WBC vb-kihívó Dereck Chisora (32 győzelem, 9 vereség) ellen húz kesztyűt.

Igencsak érdekesnek ígérkezik a párharc, hiszen Chisora képességeit hiba ellen lebecsülni, a közönség is mellette lesz, ráadásul a súlykülönbség egészen biztosan jelentős lesz – a brit bunyós javára. Ugyanakkor Oleksandr Usyk mindezek tudatában vállalta el az összecsapást, mivel fontosnak tartotta, hogy egy vb-címmérkőzés előtt tesztelve legyen nehézsúlyban is.

Alig várom, hogy ismét az angol rajongók előtt bizonyíthassak. Cirkálósúlyban mindent elértem, s most arra készülök, hogy nehézsúlyban is ezt tegyem. Igazi teszt lesz Chisora. Erős, kemény, ellenálló. Már amatőrként is figyeltem a harcát Vitalij Klicsko ellen, s annyira távolinak tűnt, hogy mi valaha találkozni fogok vele. Most mégis Chisora következik. Keményen dolgozom, hogy május 23-án látványos küzdelmet mutathassak be. - fogalmazott Usyk.

A 36 éves Dereck Chisora hosszú pályafutása során összecsapott a legnagyobb nehézsúlyúakkal, legyen az Klicsko, Fury, Whyte, Haye vagy a Joshua ellen készülő Pulev. A nehézsúlyú rutin mellette szól.

Usyk úgy gondolja, hogy felléphet nehézsúlyba, mert a nagyfiúk között van a helye. Lehet, hogy vitathatatlan cirkálósúlyú világbajnok volt, de május 23-án megtudja, hogy milyen az, amikor egy igazi nehézsúlyú megkínálja. Az én városomba jön, a saját kertemben akar legyőzni, de én emlékeztetni fogom, hogy miért kellett volna továbbra is cirkálósúlyban megbújnia, és bosszút állok Tony Bellew legyőzéséért. Ez háború lesz! - fogalmazott Dereck Chisora.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4401
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel