Chamie Gina türelmes önmagával szemben

2013. 06. 28. 10:32
Chamie Gina türelmes önmagával szemben

Hat év kihagyást követően májusban tért vissza a korábbi kick-boksz világbajnok Chamie Gina, aki immáron bokszolóként kívánja újjáépíteni karrierjét.

A még mindig csak 23 éves sportolólány minden mérkőzését megnyerte kick-boksz szabályrendszerben, itthon és külföldön egyaránt, de 2007-ben, mindössze 17 esztendősen, kényszerűségből hátat fordított az élsportnak, civil életére koncentrált, így hosszú ideig nem hallottunk róla. Akkor dolgavégezetlenül távozott, hiszen még 2005-ben kijelentette, hogy hosszú távon ökölvívóként szeretne sikereket elérni, mert hiába szerzett megszámlálhatatlan trófeát kick-bokszolóként, leginkább a legklasszikusabb szabályrendszer vonzza.

„Előbb a térdem, aztán a kezemet is meg kellett műteni, és a gyógyulás évekig eltartott. Időközben elvégeztem egy iskolát, amely mellett egyébként sem tudtam volna a karrieremre száz-százalékosan koncentrálni. De megmondom őszintén, végig hiányzott a légkör, a sport, a bunyó.” – mondta Chamie Gina a monokli.com megkeresésekor. „Amikor kick-bokszoltam, akkor is a végcélom az ökölvívás volt. Nekem mindig is a kezem volt igazán jó, rúgni szinte csak muszájból rúgtam, hiszen kick-bokszban pontlevonás jár, ha nem használom eleget a lábam.”

Gina május végén tért vissza, s debütált profi ökölvívóként egy hat menetes, pontozással megnyert mérkőzésen. A céljait firtató kérdésünkre azonnal, gondolkodás nélkül válaszolt: világbajnok akar lenni bokszolóként is.

„Amelyik szervezetnél lehetőséget kapok, annál megszerezni a világbajnoki címet. Ez a célom. Ha többnél is lehetőséget kapok, akkor azoknál is be akarom gyűjteni a világbajnoki öveket. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy nem lesz egyszerű felépíteni a karrierem, és rögös utam lesz, de idővel minden kihívásra készen fogok állni.” – jelentette ki határozottan a pályafutása során eddig veretlen sportolónő. „Nem tudom milyen érzés, amikor nem az én kezemet emelik magasban egy küzdelem után, de nincs kizárva, hogy meg kell ismerkednem ezzel, ha mondjuk külföldön pontozással kikapok. Már beszéltünk erről Feja Tiborral. Remélem, jól kezelem majd az esetleges kudarcot is, és építkezni tudok belőle. De az érzés, hogy legyőznek, egyelőre teljesen ismeretlen számomra, mert sem edzésen, sem szparringok alkalmával nem találkoztam ilyen helyzettel.”

A cikkünk főszereplője szombaton, Szigetszentmiklóson fog második alkalommal bokszolóként ringbe lépni, amikor egy cseh lány várja őt a küzdőtéren.

„Konkrétan nem tudok semmit az ellenfelemről, csak annyit, hogy hozzám hasonlóan neki is csak egy mérkőzése volt eddig. Ő egy állomás az előttem álló úton, ezért nem becsülöm le” – nyilatkozta Gina, aki a megfogalmazott komoly célok ellenére tisztán látja a helyzetét: „Még nem vagyok megelégedve a mostani formámmal, sokat kell dolgoznom ahhoz, hogy ismét csúcsformába kerüljek. Én persze mindent azonnal akarok, de tudomásul vettem, hogy ez nem lehetséges. Maximalista vagyok, egyben realista is. Tudom, hogy másfél év is eltelhet folyamatos munkával, mire többé-kevésbé utolérem magam, és elkezdhetjük a csúcsok meghódítását.”

A szombati, szigetszentmiklósi gálán szorítóba lép még Nemesapáti Norbert, Bozai Gyula, Palik Patrik, Szabó Achilles, Hornyák Máté, Chamie Gina, míg Szendi Dávid a profi thai-boksz Magyar-bajnoki övért meccsel, Urbán Péter pedig K-1 prestige küzdelemben vesz részt. Utóbbi két versenyző a társszervező Miklósi Sasok Thai Boksz Keszi Gym fighterei.

Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnok
2013. június 29, kapunyitás 17 órakor
Jegyeket 2500 forintért lehet a helyszínen vásárolni.

Mérlegelés pénteken, 14 órakora a szigetszentmiklósi Squash és Fittness Centerben (Bajcsy Zsilinszky u. 1).
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5670
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32774
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel