Carl Froch szerint Andre Dirrell ki lesz ütve

2009. 10. 07. 22:44
Carl Froch szerint Andre Dirrell ki lesz ütve

Úgy látszik, másfél héttel a nyitány előtt végre felpörögnek az események a „Super Six World Boxing Classic” sorozattal kapcsolatban.

Úgy látszik, másfél héttel a nyitány előtt végre felpörögnek az események a „Super Six World Boxing Classic” sorozattal kapcsolatban, hisz október 17-én két nagyszerű küzdelemmel indul a nagyközépsúlyú szupertorna: Berlinban Arthur Abraham – Jermain Taylor, Nottinghamben Carl Froch – Andre Dirrell mérkőzést rendeznek. Utóbbin a brit bokszoló WBC vb-öve, csak úgy mellékesen, terítékre kerül.

„Képes vagyok úgy lemenni a pincébe, hogy onnan a tetőn lyukadok ki” – mondta Froch. „Az ellenfelem még nem volt olyan helyzetben, hogy tudjuk, hogyan ízlik neki az igazi küzdelem. Azt gondolom, ki fogom ütni őt, minél előbb, annál jobb. Tanulmányoztam az ökölvívását, és neki bizony sok hibája van, amit könyörtelenül ki fogok használni. Aki ismeri a rekordomat, az tudja, hogy csak lehetőség kell a befejezésre, mert akkor én rövidre zárom a kérdést. Legyen az az első, vagy az utolsó menet!”

A bevezetőben említett mindkét mérkőzést a Sport2TV október 17-én, 22:45-től élőben sugározza!
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4395
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel