„Canelo” mestere veheti kezelésbe Andy Ruiz Jr-t

2020. 04. 26. 21:59
„Canelo” mestere veheti kezelésbe Andy Ruiz Jr-t

Andy Ruiz Jr. szeptemberben térhet vissza.

Komoly változások.

Régen nem hallottunk a korábbi WBO/WBA/IBF nehézsúlyú világbajnok Andy Ruiz Jr.-ról (33 győzelem, 2 vereség), aki a tavalyi év legnagyobb szenzációját szolgáltatta, amikor detronizálta Anthony Joshuát. Hasonlóan nagy szenzáció volt, amikor a visszavágót – decemberben – meglehetősen simán elvesztette.

Ruiz Jr. egyértelműen könnyelműen, félvállról vette a tavaly decemberi visszavágót, hiszen az emberei többet töltöttek a Photoshop előtt, mint ő az edzőteremben – ennek eredményeképpen ugyan sikerült az utolsó pillanatig eltitkolnia a valós formáját, de a kiábrándítóan gyenge produkciója szinte megbocsáthatatlan!

Úgy hírlik, hogy Andy Ruiz Jr. végre kibulizta magát, és lassan elkezdi újjáépíteni a karrierjét. Az első lépés egy új edző lesz, méghozzá – a bokszoló apjának beszámolója szerint – a híres mexikói sztáredző, „Canelo” mestere, Eddy Reynoso.

A néhány nappal ezelőtti találkozón jó volt a kémia köztük, szeretem Eddy gondolkodásmódját. Vele komoly lesz a változás, hiszen ő nagyon fegyelmezett, energikus, eltökélt edző, és nagyszerű ember. - fogalmazott Ruiz Sr.

Ruiz Jr a tervek szerint – ami természetesen a járványügyi helyzettől is függ – szeptemberben húzhat ismét kesztyűt, és június első hetében kezdi a felkészülést Eddy Reynoso-val. Az ellenfél Chris Arreola vagy Adam Kownacki lehet.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Lomacsenko: Mindenki láthatta, hogy mi történt
2079
Canelo győzelemmel tért haza
783
Haney pontozással nyert Loma ellen
682
Haney könnyű éjszakára készül Loma ellen
300
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel