Bűnözőből példakép és legenda

Bernard Hopkins X.jpgBernard Hopkinst minden profibox rajongó jól ismeri, bár arról kevesen tudnak, hogy honnan indult páratlan karrierje, melyek állomásai címszavakban is elég ütősek. „B-Hop” 20 alkalommal védte meg középsúlyú világbajnokságát, melynek csúcspontján mind a négy jelentős világszervezet (WBC, WBO, WBA, IBF) övét egyidejűleg birtokolta, ami előtte másnak még nem sikerült. Később fellépett félnehézsúlyba, ahol szintán nagy tetteket hajtott végre, s a hétvége óta ebben a kategóriában is világbajnok.

Pedig nem indult minden úgy, ahogy kellett volna, és itt nem csak arról beszélünk, hogy élete első profi mérkőzését, még 1988-ban elvesztette, majd az első vb-meccsén is kudarc érte. Bernard Hopkins ugyanis fiatalkorában hosszú ideig börtönben volt, és mégis, onnan szabadulva példás sportkarriert, valamint példás magánéletet mondhat magáénak.

A 46 évesen is csúcsformában bokszoló legenda ismeri az ökölvívás minden fortélyát és minden trükkjét. Az előzmények megismerése fontos a következmények megértéséhez, ezért ez a cikk is inkább Bernard életútjával, semmint profi karrierjével foglalkozik. Jó 25 éve Hopkins még a rács mögött csücsült…

Hopkins 1965. január 15-én született Philadelphia egyik lepattant kerületében, egy sokgyermekes családban, id. Bernard Hopkins és felesége, Shirley gyermekeként. A családban nyolcan voltak testvérek, négy fiú és négy lány, azonban a környezet és a társadalmi útvesztők miatt nem mind érték meg Bernard felemelkedését. A keserű fiatalkor történetét maga a bajnok meséli el, egészen kiskoráig visszanyúlva.

"Mindig is vezetői képességekkel rendelkeztem. Ötödik osztály, hatodik osztály lehetett... ha valaki balhézott egy másik sráccal, az mindig hozzám jött védelemért. De ez nem volt ingyen. Talán csak egy mogyoróvajas szendvics banánnal volt az ára - ez volt a kedvencem - de mindig felszámítottam valamennyit. Később én voltam az a srác, akihez azok a lányok folyamodtak védelemért, akiket megvertek a barátai. De az az igazság, hogy öntudatlan voltam, egy egyszerű bűnöző. Kétféle ember létezik: bárány és farkas, és én farkas voltam.

A legtöbb ember, akin élősködtem, kemény volt, de én még keményebb voltam. Nőtől soha sem loptam, és fegyvert sem használtam. Leginkább a megfélemlítés miatt vettem el dolgokat. Ha láttam egy jó nyakláncot valakin, általában ez történt: "Szép lánc... Megnézhetem? ...Azt mondtam, hogy meg akarom nézni azt a láncot! ... Mutasd a láncot! ... Add oda azt a kibaszott láncot, most!" Nem akartak verekedni velem. Meg volt a hírnevem. Néha csak ránéztem egy srácra, és már adta is oda a nyakláncot, anélkül, hogy kértem volna. Egyik ilyen helyzetben sem volt nagy pénz. Ezek apró cuccok voltak, de megszerzésük igazi adrenalin-bombaként hatottak. Egyszer kilenc aranyláncot viseltem.

Otthon elrejtettem, amit loptam. Ha édesanyám vagy édesapám elkapott egy nyaklánccal, azt mondtam, hogy kölcsönkértem egy barátomtól. De tudtam, hogy egy idő után rájönnek. Elhozhattam volna a rendőrségi iroda asztalát, és azt is letehettem volna a nappalinkba. Édesanyám mindig azt hajtogatta, hogy "tudod fiam, börtönbe fogsz kerülni." És igaza is lett!

Nem is tudom hányszor függesztettek fel az iskolában. Nem tiszteltem az életet. Elég alkalmat szolgáltattam arra, hogy rács mögé kerüljek. A tanáraim azt mondták, hogy nem érem meg a nagykorúságot, és én hittem nekik. Amikor tizennégy éves voltam, belém vágtak egy jégcsákányt egy kockajáték alkalmával. A tüdőmet néhány centiméterrel a szívem mellett lékelték meg. Harminc napot voltam kórházban. Egy évvel később megint megkéseltek, ezúttal hátba szúrtak. Tudtam, hogy csináltam valami rosszat azzal a sráccal, aki megtámadott. De sok más rossz dolgot is tettem több emberrel is, amire nem emlékszem. Harapásnyomok voltak a kezemen mindenhol az utcai verekedések után. Miért úsztam meg élve? Nem tudom."
tarver-hopkins.jpg
Tizenhét évesen Bernardot le is csukták többrendbeli bűncselekmény miatt. Az egyik ítéletben öt és tizenkettő, a másikban három és hat év közötti letöltendő börtönbüntetést szabtak ki Hopkins-ra; a még fiatalkorú utcagyereket hűvösre tették. Bernard 1984 és '89 között 56 hónapot töltött a Graterford State Penitentiary büntetőintézetben.

"Nem hibáztattam a bírót. Két év alatt harmincszor voltam tárgyaláson. Mi mást tehetett? Be kellett vonulnom a büntetőintézetbe, hogy nagyobb biztonságban legyek, mint az utcán. Nem vagyok büszke arra, amit annakidején tettem, de amilyen fordulatot vett az életem, az magáért beszél. A börtönben a cápák csak arra vártak, hogy egy kis félelmet fedezzenek fel a szememben, amikor bevonultam. Leszálltam a nagy kék buszról, a bokám hozzá volt bilincselve a derekamhoz és a csuklómhoz. Még csak lépni sem tudtam, csak csoszogtam előre. A bennlakók már a fogadószobában úgy méregettek, mintha friss csirke lettem volna. Y4145... ezt a számot kaptam. Ez volt a nevem a börtönben. Soha nem felejtem el ezt a számot.

Sok mindent láttam a börtönben, amiről nem szép vagy jó beszélni. Tizenhét éves voltam. Nem tartottam magam veszélyesnek, de gyilkosokkal, erőszaktevőkkel, gyerekmolesztálókkal, skinheadekkel, és maffia-kinézetűekkel voltam körbevéve, szóval veszélyes volt a helyzetem. Láttam, amint megöltek valakit egy összeeszkábált csákánnyal, egy doboz cigi miatt. Megerőszakolásokat is láttam. Ruha nélkül nem is mentem be a zuhanyzóba. Felöltözve kellett zuhanyozni, mert nem számít, hogy milyen erős az ember, ha négyen vagy öten jönnek."

Nem sokkal bevonulása után Hopkins szörnyű hírt kapott: bátyját, Michael-t, hátba lőtték és meghalt az utcán. "Telefonon tudtam meg. A börtönben a telefonálás úgy működik, hogy megadod a számot, és tíz perced van beszélni, mielőtt a következő ember sorra kerül. Éppen az édesanyámmal beszéltem, és hallottam a hangján, hogy valami baj van. Azt mondtam: "Anya, tudom, hogy valami baj van. Mi történt?" Ekkor továbbadta a kagylót Bernadette testvéremnek, aki Marcy-nek adta, végül visszajutott édesanyámhoz, aki azt mondta: "Michaelt tegnap este lelőtték. Meghalt." És ekkor a rab, aki mögöttem állt, megszólalt: "Igyekezz haver! Lejárt a tíz perc. Én következem!"

Hetente kétszer lehetett látogatni, s nem hiszem, hogy anyám három vagy négy alkalomnál többet kihagyott egy évben. A barátnőm elhagyott. A barátaim nem akarták felvenni a telefont. De az édesanyám mindig ott volt... Lehetett eső vagy hó, ő végigállta a megalázó motozást; végigtapogatták a zsebeitől a melltartójáig, hogy nem akar-e bevinni valamit.

Nem hibáztathatok senkit, csak saját magamat, amiért ilyen helyzetbe kerültem én és a családom. Talán a társadalom helyezi el a csapdákat, amelyekbe bele lehet zuhanni, de ha az ember beleesik, az az ő hibája. Nincs olyan nap, amikor ne gondolnék vissza arra az 56 hónapra, amit a börtönben töltöttem. Így őrzőm meg a józanságomat. Bent mindent megtettem azért, hogy csak a saját dolgommal törődjek. Felvettem egy álarcot: megpróbáltam keménynek mutatkozni. De utáltam ezt csinálni. Szerettem volna mielőbb kijutni. 56 hónap alatt egy felírásom sem volt. Azt mondtam magamnak, s meg is ígértem minden nap: "Ha valaha kikerülök innen, soha többé nem jövök vissza."

Fel kellett készülnöm ugyanakkor a visszatérésre. Tizenhét éves voltam, nem tudtam rendesen kiejteni a szavakat, alig tudtam olvasni. Ha mondtam valamit, nem voltam biztos abban, hogy helyesen használom a szavakat. Ekkor jutottam arra, hogy ezen változtatni kell. Szóval elkezdtem tanulni a börtönben, és főiskolai végzettséget adó diplomát szereztem. Több időt fordítottam arra is, hogy elgondolkozzam azon, amit csináltam. Amikor valaki elkövet egy bűncselekményt, nem gondol senki másra, csak magára. Aztán, egy idő után, elkezdi keresni azokat, akiket okolhat, pl. az édesanyját. De addig nem gondolkodik helyesen az ember, amíg be nem látja, hogy akit megfenyegetett és kirabolt, az is egy ember; ő is valakinek a fia vagy bátyja vagy apja. Azt is megtanultam a börtönben, hogy nem kell rossznak lenned, ha kemény akarsz lenni."
Bernard Hopkins edzésben
Hopkins az ökölvívást hétévesen, tehát bőven a bevonulása előtt kezdte, de igazából bent kötelezte el magát emellett a kiváló sportág mellett. A Graterford az egyike volt annak a hat börtönnek, amelyek között ökölvívó bajnokságokat szerveztek. Bernard négy nemzeti börtönkupát is megnyert. "A boksz volt az én terápiám. Helyes mederbe terelte az ítélőképességemet. Fiatalabb koromban is bokszoltam, hétévesen kezdtem, és volt pár amatőr meccsem. A börtönben azt mondták, hogy olyan vagyok, mintha meg lennék ütve. Őrültnek tartottak. A börtön pályáján úgy futottam, mint egy versenyegér négy keréken, körbe és körbe, körbe és körbe; közben végig azt mondogattam magamban, hogy "egyszer kikerülök innen. Világbajnok leszek."

Huszonkét éves volt Bernard, amikor ismét szabad levegőt szívhatott, a felkapaszkodás azonban nem volt könnyű. "Egy csomó srác, akit fiatalkoromból ismertem, halott volt. Mások viszont dealerek lettek, nagy kocsijuk és csillogó ékszereik voltak, meg ilyenek. Levelező tagozaton végzett, elítélt bűnöző voltam, segédmunkásként dolgoztam, és kisebb négymenetes meccseket vívtam. Nem engedték, hogy szavazzak, mert börtönben voltam, ugyanakkor adót azt fizethettem, elhihetik. Néhány börtönszabály azonban belém égett. Az emberek sokszor szóltak, hogy "Bernard, már nem vagy börtönben. Miért takarod el a tányérodat a bal kezeddel, amikor eszel?"

A különböző források szerint 99-5 volt az amatőr rekordja Hopkins-nak, amikor úgy döntött, hogy a profik táborába lép. 1988. október 11-én vívta első mérkőzését fejvédő és trikó nélkül. A meccs előtti mérlegelésen Bernard 177 fontot nyomott, tehát a cirkálósúly határán mérlegelt, de aztán mégis középsúlyban aratta legnagyobb sikereit.

A sikertelen kezdet, és a Roy Jones Jr. ellen elvesztett első vb-meccs után Hopkins bámulatos, 12 éven át tartó veretlenségi sorozatot produkált, és még soha nem ütötték ki. Érdekes fordulat következett a 2004-es esztendő végén Bernard életében: legyőzött ellenfele, Oscar De La Hoya ugyanis egy meglepő húzással leszerződtette nem csak a Golden Boy Promotions ökölvívójaként, hanem annak egyik vezetőjeként! A Hóhér a Golden Boy Promotions East elnökeként tehát bokszolók menedzselésével is tevékenykedik. Ezzel a lépéssel Bernard lényegében biztosította visszavonulása utáni megélhetési forrását, de ez a visszavonulás csak nem következett be.

"Boldog vagyok, hogy a csapat része lehetek. A mai nap bevonul az ökölvívás történelemkönyvébe. Oscar és az én erőm egyesítése még csak a kezdet. Más szabadúszót is szívesen látunk kötelékünkben, hogy forradalmasítsuk a sportágat. Új fejezet nyílik a boksz történetében, és ma írjuk az első oldalt." - kommentálta a csatlakozást az irodához Hopkins, és szavai igaznak bizonyultak, hiszen a GBP ma már a legjelentősebb vállalkozás a profibox csillogó egén.

A Hóhér végül nem tartotta be az édesanyjának tett ígéretét, nem vonult vissza 40 éves korában, sőt, a korábbiakhoz hasonló, zajos sikeres kísérték pályafutását, immáron félnehézsúlyban. Sokan felteszik a kérdést Bernard életkorával kapcsolatban: hogyan lehetséges, hogy a philadelphiai 46 évesen is ennyire jó formában van? Az idő múlásával Hopkins nem veszített sokat gyorsaságából és reflexeiből, s minden egyes meccsével mintha egyre magabiztosabbá válna. Az utóbbi 6-7 évben ugyan már lassabb iramban kezdett. A remek teljesítmény okát fiatalkorában kell keresni. A törvénykerülő életmódot élő utcagyerek személyisége a börtönbüntetés alatt gyökeresen megváltozott, és elkötelezte magát a becsületes és egészséges polgári életmód, valamint az ökölvívás mellett. Bernard szinte újjászületve kezdte meg felemelkedését. Kellő eltökéltségére, szívére és önbizalomára pedig teste is pozitívan reagált, s még most is szinte olyan teljesítményre képes, amit egy huszonöt éves bokszoló is megirigyelne. "Minden reggel 4:30-kor már kint futok, amikor az ellenfeleim még alszanak. Ha megkezdődik az összecsapás, egy 20 éves embert fog látni mindenki a ringben.”

Nem kérdéses, hogy Hopkins a szorítón belül megvalósította az amerikai álmot, de élete a szorítón kívül is révbe ért. Családi élete példaértékű, feleségével, Jeanette-el, és egyetlen gyermekével, Latress Gerney Hopkinsszal boldog életet élnek. "Ő is ugyanolyan erős személyiség, mint én. Amikor összeköltözünk, ő a közösségi tanácsadó szolgálatnál dolgozott Philadelphiában, és 25.000 dollárt keresett egy évben, mialatt én ökölvívóként erőlködtem. A földön kellett aludnunk. Nem lehetett levágni az utat, ami idáig vezetett, ahol most vagyunk. Ezt írásba lehet adni: szeretem a feleségem, és száz százalékban hűséges vagyok hozzá. Nem lógok szórakozóhelyeken. Nincsenek gruppijaim. Néha megesik, hogy valaki próbálkozik, de én azt mondom neki, hogy "házas ember vagyok". Ekkor talán megkérdezi: "és boldog a házasságod?". De én szeretem a feleségemet eléggé, hogy ne okozzak neki fájdalmat, remélem ő is hasonlóan érez.

bernard hopkins.jpgCsak egy gyermekünk van. Egyetlenegy kislányunk, Latrece Gerney Hopkins. A barátaink többsége már korán életet adott gyermekeknek, és egy idő után már kezdtek furcsán nézni ránk. Pedig mi próbáltunk mindent jól csinálni, de mintha vaktölténnyel lőttem volna. Azt hiszem akkor még nem jött el az ideje, hogy apa legyek."

1999-ben végre megszületett a kislánya. "Korábban még sosem voltam szülőszobában és nem láttam egy szülést sem. De aznap ott voltam. A C részlegben történt. Egy függönyön keresztül követtem az eseményeket, a feleségem nyugodt volt. Aztán megláttam, amint az a kis véres fejecske előbújik, és a nővér megkérdezte, hogy "szeretné a kezében tartani a kislányát, Mr. Hopkins?", és odaadta a babát betakarva. A kezemben tartottam a lányomat harminc másodperccel a születése után. Ekkor ígéretet tettem újra. Azt mondtam magamnak: "Ennek a babának lesz édesapja." Az emberek néha azt kérdezik, hogy példaképként szolgálok-e. Igen, példakép vagyok. Amikor fiatalokkal beszélgetek, az, hogy bajnok vagyok, emelőerőként hat. Ez már magától kiváltja a tiszteletet, szóval megvan a tekintélyem. A legfontosabb azonban az, hogy módom van más embereknek megmutatni, hogyan kell egy férfinak éreznie felesége és gyermeke iránt, hogyan kell értük felelősséget vállalnia. A szívem mélyén tudtam, hogy ha valaha kapok még egy lehetőséget az élettől, hogy törlesszem tartozásaimat, és eljussak onnan, ahonnan indultam, odáig, ahol most tartok, példát mutathatok nem csak az ökölvívásban, hanem az életben is. Én vagyok az Amerikai Álom."

a profibox.hu cikke nyomán, többszörösan aktualizálva, újra feltöltve