Budai Vivien magabiztos győzelemmel nyolc között

2019. 06. 24. 16:55
Budai Vivien magabiztos győzelemmel nyolc között

Meggyőző teljesítménnyel pontozásos győzelmet aratott hétfőn, a minszki Európa Játékok női ökölvívótornáján.

Bejutott a legjobb nyolc közé.

A 69 kilogrammban szereplő Budai Vivien meggyőző teljesítménnyel pontozásos győzelmet aratott hétfőn, a minszki Európa Játékok női ökölvívótornáján, és bejutott a legjobb nyolc közé.

A 20 éves magyar sportoló hétfői bemutatkozása előtt nem lehetett tudni, hogy mire lesz képes az azeri Marijam Jabrajilova ellen, a két öklöző ugyanis korábban még nem találkozott egymással.

A meccs első percében aztán egyértelművé vált, hogy nem kapott legyőzhetetlen ellenfelet Budai. Az azeri nem erőltette a támadásokat, inkább végig riválisára várt, ám amikor Budai megindult, nem tudott mit kezdeni vele. Az első két menetben nagy fölényben volt a magyar sportoló, sokkal többet talált ellenfelénél, és egyértelműen az történt a ringben, amit ő akart. A harmadikban aztán kicsit nagyobb sebességre kapcsolt Jabrajilova, de ekkor sem volt igazán átütő, Budai Vivien pedig rendre jó ütemben indított és talált.

A magyar fölénye a pontozásban csak részben köszönt vissza, az ötből ugyanis négyen őt látták győztesnek, az amerikai pontozó viszont az azerit. Ez utóbbi "véleménye" azonban nem számított ezúttal, Budai megnyerte a meccset.

budaivivienBudai Vivien

Nem ismertem eddig, persze videóztunk róla, s láttuk, hogy hozzám hasonlóan inkább kontrás, ezért döntöttünk úgy, hogy én kezdeményezzek. Az elején izgultam, de aztán már jól ment, a bal horog, jobb egyenes kombinációkat nem tudta védeni” - nyilatkozta boldogan az MTI-nek Budai, aki a szerdai negyeddöntőben a kétszeres világbajnoki bronzérmes Nadine Apetzcel csap majd össze az elődöntőért és az éremért.

Hétfőn még egy magyar, Virbán Martin lép kötelek közé a brit Galal Yafai ellen az 52 kilogrammosok nyolcaddöntőjében.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32777
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel