Briggs szinte semmit sem kapott a Klicsko-meccsért

2011. 01. 26. 13:17
Briggs szinte semmit sem kapott a Klicsko-meccsért

Tavaly októberben, Németországban rendezték a Vitalij Klicsko – Shannon Briggs összecsapást, amelyet az ukrán klasszis pontozással nyert meg. A kihívó amerikai teljesítménye ugyan elmaradt a várakozásoktól, ám hősiesen végigállta a 12 menetet, annak ellenére, hogy Klicsko gyakorlatilag péppé verte.

Briggs ezt követően majd két hétig az egyik hamburgi kórház vendégszeretetét „élvezte”.

Egy dologban bizonyára mindenki egyetért: Shannon Briggs megdolgozott azért a 750 000 dollárért, mely a szerződés szerint jár neki. Azonban a bokszolónak otthon kellett szembesülnie azzal, hogy a tetemes summából mindössze 25 000 dollárt (!) kapott meg!

Briggs ezért beperelte korábbi üzleti partnereit, Gregory D. Cohent, Shelly Finkelt és Barry Honig-ot. Állítólag több dokumentumra odahamisították a nevét, mellyel végül kiforgatták a közös vállalkozásukból, ahonnan mint bokszolót is eltávolították. Az ökölvívó fellépti díját, a hírek szerint, részben a magas kórházi számla miatt nyirbálták meg.

A beadványban csalás, okirat-hamisítás, szerződésszegés és más vádpontok is szerepelnek, ami miatt Briggs anyagi kártérítést is követel a büntetőjogi felelősség megállapítása mellett.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32777
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel