Brähmer ellenfelét is „házon belül” oldották meg

2010. 02. 24. 23:02
Brähmer ellenfelét is „házon belül” oldották meg

Tovább tart a tömeges létszámleépítés a fénykorában több mint 60 profi ökölvívót foglalkoztató Universum Box-Promotion-nél, az Erdei Zsoltot, Balzsay Károlyt és a Bedák-fivéreket is foglalkoztató német boxvállalkozásnál.

A nyártól (jelen állás szerint) televíziós támogatás nélkül maradó klub ismét olyan vb-mérkőzést jelentett be, ahol mindkét sarkot az istálló bunyósa fogja elfoglalni.

Jürgen Brähmer (35 győzelem – 2 vereség) neve jól ismert hazánkban, hisz az Universum tavaly a balhés német bunyós „kezére játszotta” Erdei Zsolt WBO félnehézsúlyú övét, mivel a promóterek jól tudták, hogy a germán-sztár, „Madár” ellenében, lényegében esélytelen volt a szorítóban megszerezni azt.

A 31 éves bokszoló a történtek óta egyszer, tavaly decemberben, már meg is védte a WBO címet, ám voltak kellemetlen pillanatai az orosz Dmitry Sukhotsky elleni pontozással megnyert mérkőzésen is.

A második címvédésére április 24-én, Hamburgban kerül sor, ahol a ranglistán 8. argentin Mariano Nicolas Plotinsky (16 győzelem – 3 vereség) lesz a kihívója, aki szintén az Universum kötelékébe tartozik, amióta tavaly tavasszal kiütötte Thomas Ulrich-ot.

A dél-amerikai bunyós veresége esetén, amire nagyobb az esély, mint a győzelmére, biztosan távozik a német promóciós irodától.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel